hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Ötből már négy magyar oltást akar

Újabb csúcsot döntött meg az oltási hajlandóság a magyarok körében, immár csak 18 százalékuk utasítja el a vakcinát, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból, amelyeket a Napi.hu idéz.

Míg a 2020. november 30-val kezdődő héten csak a magyarok 14,9 százaléka volt biztos benne, hogy beoltatná magát, ez az arány - néhány kis megtorpanást leszámítva - fokozatosan emelkedett, a mérés huszadik hetében (a 2021. április 12-ével kezdődő héten) már 61,7 százalék volt, majd a következő héten (a 2021. április 19-ével kezdődő héten) 64,8 százalékra nőtt, azaz immár ötből három megkérdezett hajlik erre - ez abszolút csúcsot jelent.

Továbbra is a koronavírus-járvány miatt leginkább veszélyeztetettnek számító 64 év felettiek (88,1 százalék) tervezik leginkább, hogy beoltatják magukat vagy már meg is kapták az első oltást, emellett a felsőfokú végzettségűek körében magas az arány (82,4 százalék). A fiatalok (30 év alattiak) és a legfeljebb alapfokú végzettségűek a legelutasítóbbak (43, illetve 48 százalék).

Az április 12-ével kezdődő héten a válaszadók 18,8 százaléka volt elutasító az oltással kapcsolatban, szemben az első héten mért 36 százalékkal, a friss megkérdezés pedig még alacsonyabb, kereken 18 százalékos elutasítási arányt hozott - ez az eddigi második legalacsonyabb érték. Az oltási hajlandóság javulásában minden bizonnyal szerepet játszik a tájékoztatás erősödése, a vakcina tényleges beérkezése és az oltási program alakulása - állapították meg a statisztikusok.

Eközben a feltett kérdésre (Tervezi-e, hogy beoltatja magát?) a "talán" választ adók aránya több héten át stabilan, 28-31 százalék között mozgott, majd február közepe óta csökken, legutóbb már csupán 14,7 százalék volt. Ez azt jelenti, hogy az igenek és a talánok együttes aránya ezen a héten immár megközelíti a teljes népesség négyötödét, mivel jelenleg 79,5 százaléknál jár - azaz ötből négy ember hajlik erre.

További részletek ITT

Egy férfit beoltanak a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina második adagjával a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban kialakított oltóponton 2021. május 3-án (MTI/Vajda János)
Egy férfit beoltanak a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina második adagjával a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban kialakított oltóponton 2021. május 3-án (MTI/Vajda János)

(forrás: Napi.hu)
hirdetés

Könyveink