Őseink, a vírusok
Az újonnan felfedezett Medúzavírus „kővé” változtatja áldozatát, azonban azt is demonstrálja, hogy már az „őslevesben” is jelen lévő rokonainak köszönhető a komplex élet, közli az OTSZ Online.
Az első óriásvírust – ami a „klasszikus” vírusoktól eltérően hagyományos, fénymikroszkóppal is látható – 1993-ban fedezték fel, majd miután több óriásvírus-fajtát is találtak, külön nevet is kaptak: girus-nak nevezték el őket (óriásvírus azaz girus: giant virus), sőt 2008-ban olyan vírusokat is felfedeztek, amelyek girusokat fertőznek.
Japán kutatók most egy újabb girusfajta felfedezésével bebizonyították, hogy a girusok sejt eredetére vonatkozó elgondolás helytálló, és ezzel radikálisan megváltozott a vírusok eredetéről vallott eddigi elképzelésünk (vagyis az a feltételezés, hogy a vírusok genetikai anyagukat a megfertőzött szervezetektől lopják, illetve sejtek degenerált változatai, amelyek elvesztették a sejtszaporodáshoz szükséges alkotórészeiket). Masaharu Takemura és munkatársai, a Tokiói Tudományegyetem kutatói ugyanis olyan óriásvírust fedeztek fel egy hőforrás iszapjában, ami az eukarióták sejtmagjában lévő DNS struktúrájának biztosítására szolgáló hisztonok génjeit is tartalmazza (Medusavirus, a novel large DNA virus discovered from hot spring water; Journal of Virology). Eddigi ismereteink szerint még a baktériumok sem rendelkeznek hisztonokkal, azonban az újonnan felfedezett –20 oldalú kockára emlékeztető alakú – girus a komplex sejtekben található mind az öt féle hisztongénnel rendelkezik. A girus által megtámadott amőbák nem feltétlenül pusztulnak el, hanem az is előfordul – mint egyébként baktériumok elleni védekezés során is –, hogy összezsugorodnak és megkeményednek, ezért a virológusok az új girust Medúzavírusnak nevezték el. A virológusok az eredményről beszámoló The Atlantic-nak azt is elmondták, hogy a névadást Rubens híres festménye, a Medusa ihlette.
