Orvosok a prózában

   „A gyógyítás teljes gyakorlata sem egyéb alapokra, mint csalóka tapasztalatokra épül, és a betegek tehetetlen hiszékenységéből merítve erejét, nem kevesebb rosszat tesz, mint jót, úgyhogy többnyire, azaz majdnem mindig, nagyobb veszélyt jelent az orvos és az orvostudomány, mint maga a betegség” – írja a német Agrippa 1609-ben megjelent orvosi szatírájában. Ezzel szemben a holland Erasmus majdnem egy évszázaddal korábbi Enconium medicinae című szónoklatában az orvostudomány dicséretét zengi, miközben kipellengérezi a gúnyolódókat: „Vajon nem látszik- e tehát magánál a hálátlanságnál is hálátlanabbnak, és még az életre is méltatlannak az, aki az orvostudományt, isten mögött a második életadót, életvédőt, életmegtartót és életóvót nem szereti, nem méltányolja, nem becsüli, s nem tiszteli? Őt, akinek védelmét soha senki nem nélkülözheti? A többi tudományra ugyanis nincs mindig valamennyiünknek szüksége. Az orvostudomány viszont valamennyi halandó életében szerepet játszik.” A vita tehát régi, nemcsak a tudományban, hanem a szépirodalomban is. Ebbe kínálunk betekintést összeállításunkban.

  Írásunk a 12. oldalon