hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Orvoshiány miatt leállt az Uzsoki sürgősségi osztálya (Frissítve!)

A hvg.hu szerint az intézmény orvosigazgatója humánerőforrás krízisre hivatkozva mondta le a sürgősségi ügyeletet augusztus 30-áig.

hvg.hu a Facebook-on szúrta ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ határozatát, amelyben az áll, hogy dr. Tóth Ferenc, az Uzsoki utcai Kórház orvosigazgatója augusztus 4-én 18:29 perckor elektronikus úton közölte, hogy "az Uzsoki Utcai Kórház SBO-n kialakult humánerőforrás krízis miatt a sürgősségi ügyeletet előreláthatólag augusztus 30-án reggel 8 óráig nem tudja ellátni. Természetesen az SBO lemondása a traumatológiai ügyeletet nem érinti, az változatlan formában ellátja a feladatát. Kérjük helyettes szolgáltató szíves kijelölését."

A Népszava azt írja, az intézményben a sürgősségi osztályt egy közvetítő cégen keresztül 18 vállalkozó orvos illetve mentőtiszt biztosította. Csakhogy néhány hete kiderült számukra, hogy közéjük, hasonló munkára közel kétszer annyiért toboroznak embereket. Ám amikor ezt az összeget maguknak is kérték a kórház menedzsmentje elzárkózott kérésük elől. Erre a 18 szakember, aki egyébként másodállásban látta el ezt a munkát, fölmondott és távoztak. Úgy tudjuk közülük 3-4-en visszaléptek, ám ők nincsenek elegen ahhoz, hogy az osztály zavartalanul fogadhasson betegeket. 

Az ATV Híradójának megkeresésére az Országos Kórházi Főigazgatóság azt válaszolta, hogy néhány – differenciál diagnosztikai ellátást igénylő – sürgősségi ellátásra szoruló, és ezért más intézménybe irányított beteg kivételével az Uzsoki Utcai Kórház saját szakmaspecifikus osztályain változatlanul és folyamatosan ellátja a sürgős eseteket is.

"Tájékoztatjuk kedves betegeinket, hogy ma reggel 8 órától a megszokott módon működik az Uzsoki Utcai Kórház sürgősségi betegellátó osztálya", jelentette be hétfő délben a Facebookon a kórház.

(forrás: hvg.hu, Népszava, ATV, Facebook)
hirdetés

Könyveink