2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Orbán Viktor: 2,5 millió beoltott az újraindítás feltétele

Amikor eléri az átoltottság a 2,5 millió embert, el lehet kezdeni az újraindítást jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

A kormányfő kiemelte: az oltások számának növelése a legfontosabb védekezési eszköz, gyorsan kell oltani, ehhez pedig vakcina kell. Közölte továbbá, hogy a jelenleg hatályban lévő korlátozások változatlan formában hétfőtől még egy hétig biztosan fennmaradnak.

A jelenleg hatályban lévő korlátozások változatlan formában hétfőtől még egy hétig biztosan fennmaradnak. Azt mondta, egyszerűbb lett volna két hétről dönteni, de egy héten belül sok minden változhat, ezért hoztak most intézkedést egyelőre egy hétre. Ráadásul a húsvét kockázatos időpont lesz, mert a járvány terjedése összefügg a kontaktusok számával.

Az oltások számának növelése a legfontosabb védekezési eszköz. Minden héten négyszer-ötször annyi embert oltanak be, mint amennyien megbetegednek. Gyorsan kell oltani, ehhez pedig vakcina kell. Mivel a következő két hónapban 500 ezerrel kevesebb AstraZeneca-vakcina érkezik, mint amiről megállapodtak, legalább ennyi keleti vakcinát kell szerezni, hogy tudják tartani az oltási ütemet. Tárgyalnak is erről, és jó esély van rá, hogy a kiesett AstraZeneca-vakcinákat kínai és orosz oltóanyaggal tudják pótolni.

Orbán Viktor kifejtette: rekordokat döntöget a harmadik hullám, csütörtökön meghalt 213 ember, 1174-en vannak lélegeztetőgépen, és még több mint 9 ezren kórházban. Ez nem az a pillanat, amikor a korlátozásokon lazítani lehet. Még 1618 lélegeztetőgéppel felszerelt ágy van, és csaknem 11 ezer szabad kórházi ágy, vagyis még jelentős kapacitások vannak.

Az elmúlt időben egyeztetett a kórházigazgatókkal, akik tapasztalt és felkészült emberek, így minden kórház biztos irányítás alatt áll. Mindenkinek vannak gondjai, de meg is fogja tudni oldani ezeket központi segítséggel. A rezidenseket már javarészt beoltották és vezényelték is, a végzős medikus hallgatók pedig most kerülnek sorra az oltásban.

A kormányfő úgy értékelte, hogy további szigorításokat már nehezen viselne el az ország. Azt kérte a családoktól, a fiataloktól és a vállalkozóktól, hogy tartsanak ki, és ha újra tudják indítani a gazdaságot, erős és bőséges lesz a következő év. Fokozatosan lehet majd nyitni, és olyan terv kell, amely a beoltottak számához igazítja az újranidítás lépéseit. A beoltottak száma pénteken haladja meg a 1,5 milliót. Egymillió 260 ezren rendelkeznek oltási igazolvánnyal, és a fertőzésen igazoltan átesettekkel együtt összesen mintegy kétmillió védett ember dokumentáltan van. Akik vizsgálattal igazolják, hogy korábban átestek a fertőzésen, szintén kaphatnak védettségi igazolványt. Lesznek olyan szakaszai a nyitásnak, amikor a védettségi igazolvánnyal több szolgáltatás lesz elérhető.

Lelkileg is újra kell indítani, újra kell egyesíteni az országot, és ez meghaladja a politikusok feladatát, a művészekre, az egyházakra, mindenkire szükség lesz. Kiemelte: ma Magyarországon nem oltópontból van kevés, hanem vakcinából, és van terv arra, hogy új oltópontokat nyissanak, ha kell. Amelyik háziorvos úgy gondolja, hogy a rendelője nem alkalmas az oltásra, annak igyekeznek segíteni.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés