2024. április. 19., péntek - Emma.

Orbán: ha egyszer sikerült, újra sikerül legyőzni a járványt

Magyarország számára lesz koronavírus elleni vakcina és mindenkinek, aki akarja, időben elérhető lesz az oltóanyag, mondta Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorában vasárnap este.

A miniszterelnök a szombaton rögzített beszélgetésben azt mondta: meglesz a vakcina, meg fogják szervezni, hogy legyen Magyarország számára, és időben elérhető legyen mindenkinek, aki akarja. Jelezte: Brüsszel szerint legkésőbb 2021 első félévében, az amerikaiak szerint azonban már ez év végéig kifejleszthetik a koronavírus elleni oltóanyagot.

Közlése szerint folyamatosan tárgyalnak az amerikaiakkal, a japánokkal, a kínaiakkal, az oroszokkal, és pénzt adtak az Európai Unió által támogatott európai kutatási programokra. Az esélyek nem rosszak - értékelt a kormányfő, aki szerint a világ négy-öt nagy erőközpontja fel tudja kínálni az emberiségnek a vírust megállítani képes vakcinát a következő év során.

Fontos tanulságnak nevezte, hogy az idősek továbbra is veszélyben vannak, a járvány felszálló ágban van. A helyzet nehéz, az egészségügyre és az oktatásra nagy nyomás nehezedik most és fog nehezedni a következő hónapokban.

Kiemelte: olyan védekezési receptet kell kínálni az embereknek, amit elfogadnak, és ezért egyetértési pontokat, nemzeti egységet kell létrehozni. Elmondta, a nemzeti konzultációk ezt a célt szolgálják, és ezekből ki tudta olvasni, hogy mit is akarnak az emberek. Világos, hogy azt mondják, védekezni akarnak, de nem akarják, hogy az ország újra megálljon, Magyarországnak működnie kell.

Rámutatott: ha az egészségügyi dolgozók kitartanak, és lelkileg is el tudják viselni az egyre növekvő terhet, akkor "meg tudjuk csinálni, sikerülni fog, ahogy tavasszal is sikerült".

Úgy látta: a szabályok betartásánál a nyár nagy csábító, de az ősz segíteni fog, lehűti a kedélyeket, az emberek most sokkal inkább betartják a szabályokat, mint tették a nyár során.

Megerősítette: van mindenhol orvos és nővér, mindenhol van elegendő eszköz, ágy, védőfelszerelés, lélegeztetőgép. Jelezte: lépcsőzetes a védekezési rendszer, kijelölték az első nyolc kórházat, és ha megtelnek, akkor jön a második lépcső, majd a továbbiak, s az orvosokat, nővéreket oda kell vezényelni, ahol szükség van rájuk.

Kifejtette, Ausztriát továbbra is figyelemmel követik, az egyetlen hely, amit nem ért, Csehország, ahol elszabadultak a számok, erre figyelni kell. Közölte: a határzárat továbbra is fontosnak tartja, az utánpótlás-vonalak ott vannak, ezeket ott kell elvágni

A kormányfő kijelentette: ki fogunk ebből a "nyomorúságból szabadulni", és addig pedig ki fogjuk bírni. Hozzátette: működni fog az egészségügy, működni fog a gazdaság és "nem fogunk hátralépni, megőrizzük az esélyét annak, hogy Magyarország a válságból megerősödve kerüljön ki".

A TV2 Tények című műsorában elhangzott teljes interjú.

(forrás: MTI, tv2)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés