hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

Orbán: A kata kiskapuit bezártuk, nem is fogjuk újranyitni

A kata kiskapuit bezártuk, nem fogjuk újranyitni – fogalmazott a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A háborúk korába lépett az európai történelem, most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk, mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor arról beszélt: Európában háborús árak vannak, senki sem gondolta volna idén február 24-én, hogy nem egyszerűen konfliktusháború jött létre Ukrajna és Oroszország között, hanem lezárul egy korszak, és új szakaszába lép az európai történelem, belépünk a háborúk korába. Hozzátette: ez a háború nemcsak a frontokon folyik, hanem a világgazdaságban is, de legalábbis az európai gazdaságban, és ennek része az energiaárak emelése. Szerinte most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk.

A kormányfő két nagy csatát valószínűsített: szerinte az első az energiáért, a megélhetési költségekért, az elviselhető rezsiárakért folytatott küzdelem, de lesz majd harc a munkahelyekért is, mert minden előrejelzés szerint a szankciós politika és a háború együttes hatása miatt az európai gazdaság recesszióba lép. Hangsúlyozta: Magyarországon most még munkaerőhiány van, de azt tanácsolja mindenkinek, akinek van munkája, hogy az becsülje meg és tegyen meg mindent azért, hogy meg is tudja tartani, mert a következő hónapokban már európai gazdasági visszaeséssel kell számolni, írja az MTI.

Az InfoStart szerint a katás átalakításról is beszélt a miniszterelnök. "Jó döntésnek tartom és szükségesnek. 2012-ben azok között voltam, akik kigondolták a katát. Régen ezeket a vállalatokat maszekoknak hívták, számukra egy kedvező adóformát kívántunk létrehozni. Aztán a cégek rájöttek, hogy az alkalmazottaik menjenek át katába. Így aztán felszaladt a katások száma 450 ezerre, közülük viszont nagyjából 300 ezren fiktíven számláznak, valójában alkalmazottak. Az nem fog menni, hogy 450 ezer ember nem fizet be a nyugdíjkasszába annyit, amennyit kellene. Elbír az ország 100-150 ezer katást, de 450 ezret nem. A kata kiskapuit bezártuk, nem fogjuk újranyitni" – fogalmazott.

Mindenkinek azt ajánlja, a szeptemberi változásokig nézze át, milyen lehetősége van.

Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió stúdiójában, ahol interjút adott a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban 2022. július 15-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió stúdiójában, ahol interjút adott a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban 2022. július 15-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

(forrás: MTI, Infostart)

cimkék

hirdetés

Könyveink