2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Ópiumválság Amerikában

Donald Trump amerikai elnök "közegészségügyi szükségállapotot" hirdetett csütörtökön az ópiumválság miatt.

Az elnök a Fehér Házban tartott beszédében azt hangoztatta: az Egyesült Államok országos méretű egészségügyi válsággal küszködik az ópiumtartalmú kábítószerek és opiáttartalmú gyógyszerek fogyasztása miatt, és ennek megoldására, a kábítószer-, és gyógyszerfüggés visszaszorítására egy sor intézkedést jelentett be. A Fehér Ház adatai szerint tavaly több mint 34 ezer 500 ember veszítette életét az opiáttartalmú narkotikumok miatt.

"Senki sem látott még ilyet, mint aminek most vagyunk szemtanúi, nem engedhetjük meg, hogy ez folytatódjék, itt az ideje, hogy megszabadítsuk közösségeinket a drogfüggés veszedelmétől", fogalmazott félórás beszédében Donald Trump. Szokatlanul személyes hangot ütött meg: felidézte 1981-ben, 43 éves korábban alkoholizmus miatt elhunyt bátyja történetét, megerősítve, hogy milyen veszélyeket hordoz mindenfajta függőség.

Trump bejelentette egy opiáttartalmú fájdalomcsillapító gyógyszer azonnali kivonását a forgalomból, elrendelte a gyógyszerfelírások és kiadások rendjének ellenőrzését, kiemelve az egyik patikahálózat káros szerepét bizonyos veszélyes gyógyszerek recept nélküli forgalmazásában. Utalt az Egyesült Államok déli határainak fokozottabb ellenőrzésére, mivel sok szintetikus gyógyszert ott csempésznek be az országba, és megemlítette, hogy néhány hét múlva esedékes kínai látogatása során felveti a problémát a kínai elnöknek is, hiszen nagyon sok ellenőrizetlen gyógyszert Kínában gyártanak és onnan visznek be az Egyesült Államokba.

Trump ígéretet tett arra, hogy az amerikai hegyvidéki területeken, vagy a lakott területekről távol eső, eldugott településeken videós orvosi szolgáltatást vezetnek be, például gyors receptírást a függőségek kezelését szolgáló gyógyszerekhez. Ezeken a vidékeken, például az Appalache-hegység településein ugyanis a legelterjedtebb a kábítószerfüggés. További intézkedésként átcsoportosítanak az AIDS leküzdését szolgáló egyes programokra szánt pénzösszegeket az opiátválság kezelésére.

Beszédében az elnök nem szólt a pénzügyi források nagyságáról, sem arról, hogy honnan teremti elő a kormányzat a szükséges összeget. Csütörtökön Jeff Sessions igazságügyi miniszter, miközben "az amerikai történelem legrosszabb kábítószerválságára" figyelmeztetett, bejelentette, hogy vádat emelnek Andrzej Kazimierz Zielke 62 éves pennsylvaniai orvos ellen, mert "jogtalanul írt fel opiáttartalmú fájdalomcsillapítókat olyanoknak, akiknek erre nem volt szükségük és akiket nem is vizsgált meg".

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink