hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Ónodi zárszava

A háziorvosi ellátásról is szó volt a szerdai, parlamenti vitanapon, a Ház utolsó munkanapján Ónodi-Szűcs Zoltán is zárszót mondott.

Politika vitát tartott szerdán az Országgyűlés "Változás kell Magyarországon! – Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!" címmel az ellenzék kezdeményezésére. Szó esett arról, hogy félmillióval többen lettek azok, akiknek a praxispályázatoknak köszönhetően immár van háziorvosuk, ugyanakkor az is elhangzott, hogy a betegellátásban óriásiak a régiós különbségek.

   
A vitanap végén, zárszavában Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az elhangzottakra úgy reagált: örömmel hallotta, hogy az MSZP mennyi mindent szeretne tenni az ágazatért, de szembesíteni kell azzal, amit kormányzása alatt tett. Példaként hozta a Svábhegyi Gyermekkórház, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet és a Schöpf-Merei Kórház bezárását. 16 ezer kórházi ágy megszüntetését és azt, hogy hatezer egészségügyi dolgozótól váltak meg. Megjegyezte: mindig lesz mit újítani az egészségügyben, de a hitelességet meg kell őrizni.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkárának összefoglalója után az elnöklő Latorcai János lezárta a vitanapot, a napirend utáni felszólalásokat követően pedig a Ház vezetése nevében köszönetet mondott az elmúlt négy évben végzett munkáért a parlament munkatársainak és képviselőinek.

Az Országgyűlés a választásokig várhatóan már nem ülésezik.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink