hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Önkéntes hallgatók a harmadik hullám elleni küzdelemben

Nélkülözhetetlennek és rendkívül sikeresnek bizonyult a járvány elleni védekezésben részt vállaló SZTE-s hallgatók önkéntes munkája.

A harmadik hullám idején több mint 800 diák nyújtott segítséget a leterhelt egészségügyi dolgozóknak. Legnagyobb számban az oltópontokon, a COVID osztályokon és az OMSZ-nál dolgoztak. Miközben sokan életeket mentenek, tanulmányi kötelezettségeiknek is eleget tesznek.

A legnehezebb és a legnagyobb betegszámmal jelentkező harmadik hullám idején a vártnál is többen, több mint 800-an vállaltak rendszeres önkéntes feladatot a Szegedi Tudományegyetem hallgatói közül. Az elmúlt egy hónapban 355-en segítették az Országos Mentőszolgálat munkáját, a klinikai ellátásban és az oltópontokon pedig közel 460 hallgató önkénteskedett. Mindezek mellett a hallgatók a COVID osztályokon és a COVID intenzív osztályokon is besegítettek.

Az SZTE koronavírus-járvány elleni védekezésének fontos pillére, hogy nemcsak a harmadik hullám első szakaszában, hanem a 2021-es év kezdete óta is stabilan támaszkodhat a hallgatói segítségre. A szegedi egyetem 12 kara közül 10 karról jelentős számban, mintegy 620-an vállalnak rendszeresen munkát a klinikai központ COVID-ellátása különböző területein. Külön öröm, hogy a veszélyhelyzetre reagálva megmozdultak a BTK, az ÁJTK, a GTK, a JGYPK, a MK és a TTIK hallgatói is. 525-en az egészségtudományi karokról (ÁOK, ETSZK, FOK, valamint a GYTK) jelentkeztek. Őket a járványhelyzet alakulása függvényében bármikor lehetett mozgósítani.

A hallgatók közül 190-en az oltópontokon dolgoznak, ahol leginkább a betegirányításban és a különböző adminisztrációs feladatokban (triázsolás, regisztrálás), valamint a vakcina szállításában segítenek. Az SZTE Járványügyi Ellátó Központ egyes COVID osztályain, valamint más klinikákon (ahonnan átvezényelték a COVID ellátás területére az egészségügyi dolgozókat) közel 55, egészségtudományi képzésben részt vevő egyetemista dolgozik. Ezenkívül a tanulók továbbra is segítenek a mintavételeknél, valamint a Klinikai és Mikrobiológiai és Diagnosztikai Intézetben is.

Balogh Dénes, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Igazgatás vezető főápolója, a klinikai önkéntes feladatszervezés főkoordinátora kiemelte, hogy a hallgatók munkája nélkülözhetetlen, emellett pedig rendkívül sikeres és értékes is. Elmondta, a magas létszám, a kiváló teljesítmények és a munkaszervezés hatékonysága messze felülmúlja az előzetes várakozásokat.

(forrás: Szegedi Tudományegyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés