hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Egészségpolitika

Omninvestes teleregény: kinyitották az irattárakat

Úgy tűnik, az egészségügyi miniszter megunta a vakcinagyártó körüli politikai csatározást, s ma rendkívüli sajtótájékoztatón mutatta be az Omninvesttel kötött korábbi szerződéseket, amelyekből kiderült: a cég nem mindig volt persona non grata.
A fénymásolt szerződések tanúsága szerint 1999-ben Gógl Áprád akkori egészségügyi miniszter, s az Országos Epidemiológiai Központ főigazgatója, Straub Ilona ellenjegyezte az állam részéről azt a szerződést, amely alapján két éven keresztül – 1999-2000 – az Omninvest szállította a szezonális influenza elleni védőoltást. Az összesen 400 millió forintos árat két részletben, az éves szállítások megtörténte után fizették ki.

A kapcsolat folytatódott, a következő két esztendőre – 2001-2002 – az állam megismételte a megrendelést, bár ekkor már Mikola István a szaktárca első embere, a szerződés ellenjegyzője az országos tisztifőorvos helyettese. A dokumentumból az is kiderül, hogy nyilvános közbeszerzés nélkül, meghívásos tárgyaláson került sor a tranzakcióra, s ekkor emelték a megrendelt mennyiséget 1,3 millió ampullára.

A megrendelők nyilván elégedettek voltak az Omninvesttel, legalábbis erre utal, hogy 2002 január 28-án az országos tisztifőorvos már három évre kötötte le a cég vakcinagyártó kapacitását. Így 2003-2005 között – változatlan mennyiségben – ismét a pilisvörösvári gyártóval kötöttek szállítási szerződést. A miniszter Mikola István, az országos tisztifőorvos Lun Katalin volt ebben az időben.

A bárki által letölthető adatokból az is kiderül, hogy a ciprusi offshore cég 2000 októberében tűnik fel, mint az Omninvest 90,5 százalékának tulajdonosa.

Székely Tamás hozzátette: a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter politikai államtitkárát (1998. augusztus – 2000. május), majd a polgári nemzetbiztonságokat irányító tárca nélküli minisztert (2000. május – 2002. május) Demeter Ervin volt.

Horváth Judit - medicalonline

cimkék

hirdetés

Könyveink