hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Olcsóbban taxiztatnák a fogyatékkal élőket

Mintegy harminc százalékkal olcsóbban, kilométerenként 180 forintért szállítaná a Budapest Taxi fogyatékkal élő utasait, szemben a ma 280 forintban meghatározott hatósági árral. Ezzel a kezdeményezéssel keresték meg a fővárosi önkormányzatot, miután közel 10 civil szervezettel egyeztettek ötletüktől.

,,Nem a homokba kell dugni a fejünket, hanem megoldani azt a valós igényt, hogy a fogyatékkal élőknek is szükségük van arra, hogy kiszakadjanak a négy fal közül, ami sokszor megoldhatatlan feladat. Nagyon sokan nem azért nem mozdulnak ki otthonról a kötelező, vagy hivatalos utazásokon kívül, mert nem szeretnének, hanem mert egyszerűen nem tudnak”, mondja Oravecz Nándor, a társaság ügyvezetője.

,,Ugyan a buszok egy része már akadálymentesített, sok viszont nem, és az út során sem mindig lehetnek biztonságban, mert kerekes székük nem rögzíthető. És akkor még nem beszéltünk a más fogyatékkal élőkről, az epilepsziás gyerekről, értelmi sérültekről, akikkel szemben a társadalom, vagy ha úgy tetszik, az utazóközönség egyáltalán nem toleráns. Társaságunk azt gondolta, nekik is meg kell adni a lehetőségét a teljesebb élethez”, folytatja az ügyvezető, aki szerint náluk már most is több kolléga ingyen szállítja őket, látva a nehéz helyzetüket.

,,Azt kezdeményeztük, hogy mérsékeltebb áron utazhassanak a rászorulók, mert igenis nekik is meg kell adni a lehetőségét annak, hogy megnyíljon számukra a világ. (...) Van olyan kolléga, aki egyszerűen kikapcsolja a taxiórát, ha olyan utasa van, aki fogyatékkal él, mert legalább ennyivel segíteni szeretné a beilleszkedését.

Érzékenyítő tréninget is tartunk, ami nem kötelező, de mégis fontos, hogy kollégák tudjanak kezelni ilyen helyzeteket. A társaság egyébként egy másik tervvel is igyekszik segíteni: elképzeléseik szerint hamarosan lesz olyan autójuk, amelyben a saját székükben utazhatnak majd a kerekes székesek.

(forrás: sensationevent.hu)
hirdetés

Könyveink