hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

 

Ők indulnak az Akadémia elnökségért

Freund Tamás neurobiológus, Pléh Csaba pszichológus, nyelvész, valamint Szathmáry Eörs evolúcióbiológus a jelölt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöki posztjára, koncepcióik elérhetők az mta.hu oldalon.

Az MTA jelölőbizottsága szerdai gyűlésén úgy döntött, hogy a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé teszik az elnök-, főtitkár- és főtitkárhelyettes-jelöltek koncepcióit – tájékozatta az MTA titkársága az MTI-t.

Az MTA jelenlegi elnöke, Lovász László mandátuma 2020 májusában jár le. A közlemény szerint az elnökségre jelölt három tudós mellett a főtitkári posztra Blaskó Gábor és Kollár László Péter pályázik, a főtitkár-helyettesi posztra Demény Attila és Erdei Anna a jelölt.

A jelölőbizottság döntése értelmében az elnök- és főtitkárjelöltek számára lehetőség nyílik egy programbemutató vitára. Ez április 20-án lesz, a részleteket rövidesen közlik.

Az elnöki posztra jelölt Freund Tamás 60 éves Széchenyi-díjas magyar neurobiológus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, 2014-től élettudományi alelnöke. A biológiai tudomány doktora, az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa.

Pléh Csaba 74 esztendős Széchenyi-díjas magyar pszichológus, nyelvész, az MTA rendes tagja, az MTA korábbi főtitkárhelyettese, a BME Kognitív Tudományi Tanszékének alapító egyetemi tanára, agykutató.

Szathmáry Eörs 60 éves Széchenyi-díjas evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja, Az ELTE Természettudományi Kar Biológia Intézetének egyetemi tanára. Szakterülete az elméleti evolúcióbiológia.

A kommüniké kitér arra, hogy a Jelölőbizottság rövidesen az alelnökjelölti és választott elnökségi tagjelölti koncepciókat is közzéteszi.

A jelölési szakaszt  a közgyűlési bizottságok tagjelöltjei tekintetében  a Jelölőbizottság a következő, március 11-i ülésén zárja le. Ekkor hagyják jóvá a május 4-én és 5-én ülésező, tisztújító közgyűlés tagjainak kiküldendő dokumentumokat és listákat.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink