hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Nővérünk, Sándor Mária

„Ebben a harcban az orvosok, a vezetőink is mellettünk vannak, csak még nem merik hozzá az arcukat is adni” – mondja Sándor Mária a Népszavának adott interjújában, amelyből alább idézünk.

„- Hányadik interjúját adja ebben a hónapban?

- Nem tudom pontosan, de sokadiknál.

- Azért kérdezem, mert van egy erős, nem szűnő médiafigyelem Ön körül, de az egészségügyben közben nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt februárban talán remélte.

- Valóban nem haladnak jól a dolgaink, bár amikor kiálltam az RTL Klub kamerái elé februárban, még azt sem gondoltam, hogy egyáltalán lesz folytatás.

- Azt gondolta, ez nem érdekli a társadalmat?

- Nem, csak azt hittem, ha megoldódik a túlórák kifizetésének problémája, azzal lezárul a tiltakozásunk, de aztán egyik akció jött a másik után. Amíg Zombor Gábor fel nem állt az államtitkári székből, azt gondoltam, jól alakulnak a dolgok, de a távozása törés volt. Ugyanakkor úgy érzem, már vagyunk annyira erősek, hogy nem törünk meg, megyünk tovább és épp a társadalomtól, az emberektől kapunk erőt. Bárhová megyünk, rokonszenvet tapasztalunk.

- Ezt annak ellenére mondja, hogy már nem az a munkája, a munkahelye, nem ugyanaz az államtitkára, és a napokban a szakszervezete is eltűnt a háta mögül. Kiderült, hogy ez a harc nem örömmenet?

- Lehet, hogy nem az, de mi örömmel csináljuk. És ezeknek a lépéseknek egy részét előre lehetett látni. Amikor a nyár elején kiderült, hogy a kormány nem akar több pénzt beletenni a rendszerbe, azt mondtuk, a béremelések megígért módját ne fogadjuk el, hiszen ezek fedezete nincs benne a 2016-os költségvetésben, vagyis nincs értelme a tárgyalásoknak. Nemcsak ez igazolódott be, de azóta az is kiderült, hogy nem lesz életpálya-modell sem. Kérdés tehát, miről tárgyal a két nagy szervezet, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) és az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ). Én azt mondtam, ha a kormány nem akar érdemi lépéseket tenni, akkor más módszerhez kell folyamodni, hogy rákényszerítsük, s akkor kitaláltam a hídlezárást. A szakadás a szakszervezetemben, a Független Egészségügyi Szakszervezetben itt történt meg, mert az elnökség egy része úgy gondolta, nekünk is tárgyalni kellene.

- A gyökeres változtatás politikai döntés kérdése, amit csak azért hozok elő, mert a hírek szerint Sándor Mária is folyamatosan tárgyal pártpolitikusokkal.

- Két vád ért a szakszervezetemben, az egyik a radikalizmusom, a másik a pártok szimpátiája. Visszakérdeztem, hogy melyik pártra gondolnak, mert nincs olyan, amelynek a vezetőivel ne lennék lefényképezve, amikor leültünk beszélgetni.

- Nincs olyan szándéka, hogy valamelyikbe belépjen?

- Nincs az a párt, amelyikre azt tudnám mondani, hogy hiteles, erős és azt képviseli, amit én gondolok. De mindegyiket érdekli, hogy mit akarunk, és mindegyiknek szívesen elmondom az elképzeléseinket.

- A kormánypártokat is érdekli?

- Nem, velük nem tudtuk felvenni a kapcsolatot, az egyedüli találkozásom egy véletlen volt Szijjártó Péterrel. De valójában nem is a pártoktól várunk megoldást, a mi reményünk az, hogy a magyar társadalmat sikerül talpra állítani, és az emberek, a betegek kiharcolják maguknak a méltó egészségügyi ellátást” – olvasható a nepszava.hu-n.

 

(forrás: Népszava)

cimkék

hirdetés

Könyveink