hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Nincs mese, azonnal intézkedni kell! – Cserháti Péter

Cserháti Péter, az egészségügy egyik frissen kinevezett államtitkár-helyettese nem titkolja: hosszan vívódott, elfogadja-e a felkérést az új tisztségre. Végül úgy döntött, nem akarja tovább csiszolgatni egy működésképtelen rendszer fogaskerekét, eljött az ideje az évtizedek alatt felgyülemlett frusztráció kreatív energiává alakításának.

Sokat tépelődött, mielőtt elfogadta a felkérést?

– Azt kellett eldöntenem, hogy maradok-e az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben  – ahová egyébként majd szeretnék visszamenni –, és tovább csiszolgatom-e egy rosszul működő rendszer fogaskerekét, vagy megpróbálom „hasznosítani” mindazt a frusztrációt, ami a szakma gyakorlása közben, két évtized alatt felgyűlt bennem. Ha nem vállalom, akkor ez azt is jelenti, hogy ettől kezdve szavam sem lehet a rendszerre, hiszen amikor tehettem volna, nem léptem. Szóval nagy volt a csábítás, s persze a dilemma is.

Hogyan teltek az első napok?

– De facto megtörtént az átadás-átvétel, kilenc órán keresztül néztünk át több ezer oldalnyi dokumentumot.

Találtak csontvázakat?

– Akadnak akut problémák, amiket azonnal kezelni kell.

Például?

– A patikai online rendszer, amely július első napjától élesben működött volna, azt ellenőrizve a gyógyszertárakban, hogy a kiemelt támogatásban részesülő készítményeket megfelelő BNO-val, megfelelő szakvizsgával rendelkező orvos írta-e fel. Ha nem, akkor a patikus nem adhatja ki a gyógyszert, vagy csak teljes áron szolgálhatja ki a beteget. Kiderült, hogy a gyakorlati kivitelezés ezer sebből vérzik. A patikusok ugyan már évek óta dolgoznak elektronikus rendszerekkel, a gyógyászati segédeszközöket forgalmazóknak komoly gondjaik támadtak a rendszerépítéssel, illetve bejelentkezéssel. Ez azonban még a kisebbik, könnyebben orvosolható baj. Sokkal fontosabb ennél, hogy az ellenőrizendő tételeket sem tették rendbe. Vagyis ma sem tudjuk pontosan, hogy a több szakvizsgával rendelkező orvos éppen melyik szakmája gyakorlása közben rendelte az adott gyógyszert. Tovább megyek: melyik szakvizsgáját használva végez gyógyító tevékenységet? Azt látjuk például, hogy Magyarországon jelenleg 1600 szakvizsgázott pszichiáter van, közülük 1400-an rendelkeznek működési engedéllyel, de az már csak az Országos Pszichiátriai Központ, illetve az orvosi kamara becslése, hogy a szakmában körülbelül 700-an dolgoznak. Vagy itt van a kórházi tartozásállomány, amiről kiderült: a minisztérium mindössze 122 intézmény adatával rendelkezik, s van olyan nagy megyei kórház, amelyik nem adott le jelentést. Meglepő volt számomra, hogy egy közfinanszírozást igénybe vevő, szükség esetén többlettámogatásért folyamodó szervezet megengedheti magának ezt a mulasztást. A minisztériumra meg közben úgy szakad rá a plafon, hogy annak pontos számszerű okát nem is sejtjük. S itt van a rezidensek ügye…

erről elég bő terjedelemben lehetett olvasni…

– Az viszont nem derült ki az információkból, hogy ez egyszerre két évfolyamnyi fiatal orvost jelent: azokat, akik most fejezik be a kétéves törzsképzésüket, illetve akik idén kapnak diplomát. Gyakorlatilag majd másfélezer doktornak kell munkahelyet találnia, miközben a kórházak alig 40 százaléka nyilatkozott arról, hogy mennyi rezidensi állást kíván meghirdetni. Az intézmények 60 százaléka hallgat, hiszen ők is tartanak a 9 évtől – mit tudni, mi lesz közel egy évtized múlva? S közben a „csip-csup” ügyek: az, hogy nincs összefésülve az OEP adatbázisa az ÁNTSZ szakmai kódrendszerével, a területi ellátási kötelezettség a működési engedéllyel és a finanszírozási szerződéssel.

A szakma leginkább az új minimumfeltételek tervbe vett július elsejei bevezetése ellen emelt szót.

– Persze, hiszen erre egyetlen résztvevő sem készült fel – beleértve a tisztiorvosi szolgálatot és az egészségpénztárt is. De az uniós forrásokra pályázó intézmények vezetői is kérték a hatálybalépés felfüggesztését, hiszen az új minimumfeltétel-rendszer bevezetése számukra nemcsak azt jelentené, hogy felül kellene vizsgálniuk a korábbi kondíciók mellett megírt pályázatukat, illetve a már megkötött szerződéseiket, hanem azt is, hogy ugyanakkora összegből sokkal több mindent kellene kiállítaniuk. Az uniós források felhasználása egyébként is felettébb érdekes téma, hiszen ilyen hatalmas összeg még sohasem állt a magyar egészségügy rendelkezésére. Mi most azt látjuk, hogy ennek a 400–450 milliárdnak a nagy része meglehetősen ad hoc módon, konszenzussal elfogadott, központi stratégia nélkül költődik el az ágazatban. Alig van mozgásterünk, idén talán 30, a 2011–2013 közötti időszakra körülbelül 70 milliárd maradt.

Szócska Miklós államtitkár az egyházi ellátórendszer rehabilitálásáról beszél programjában. Mit értenek ez alatt?

– Az 1997-ben elfogadott egyházfinanszírozási törvény taxatíve felsorolja azokat a jogcímeket – oktatás, gyermek- és ifjúságvédelem, szociális, illetve egészségügyi ellátás –, amelyek alapján az egyházak kiegészítő normatívára jogosultak. Ennek megfogalmazása azért vált szükségessé, mert a visszakapott célingatlanok, célfeladatok mögül ma már hiányzik az a gazdasági bázis, amely korábban lehetővé tette az egyházak számára e feladatok végzését. Ily módon mindig is hátrányban lesznek a gazdasági háttérrel, önálló bevételekkel rendelkező önkormányzati fenntartókkal szemben. A kiegészítő normatíváról rengeteg vita zajlott az elmúlt években, holott a törvény világosan fogalmaz: az egyházi intézmények annak az összegnek az inflációval validált átlagát kaphatják, amelyet az előző esztendőben az önkormányzatok saját intézményeikre költöttek. Többletpénzről tehát nincs szó. Szeretnénk, ha az egyházi kezelésben lévő kórházak is megkapnák végre ezt a kiegészítő normatívát. Nem valami óriási volumenről, mindössze négy kórházról van szó. Ez azonban ennek a dolognak csak az egyik oldala. Vannak olyan további intézményes feladatok az egészségügyben – ilyen például a hospice –, amelyek kapcsán mindenképp fontos szerep várna az egyházakra. Hozzá kell azonban tenni, hogy az egyházi vezetők igen óvatosakká váltak az intézményműködtetést illetően. Nem véletlenül, hiszen az elmúlt években folyamatosan változó szabályok egyre nehezebbé tették számukra is a fenntartást, a működtetést. S van egy harmadik, talán a legizgalmasabb terület: miként lehetne az egyházakat bevonni az aktív gyógyítást és a rehabilitációt követő társadalmi reintegrációba? Egy szermentessé tett alkoholista vagy drogfüggő nem kerülhet vissza abba a közegbe, ahol a betegsége kialakult. Védett munkahely, albérlet, személyes gondoskodás szükséges, s a mai Magyarországon szinte már csak az egyházak olyan szervezetek, amelyek „országos lefedettséggel” és számos motivált munkatárssal rendelkeznek.

Nem túl idegen mindaz, ami a minisztériumban vár önre?

– Elég nagy szorongással vágtam bele, de a traumatológián eltöltött évek komoly segítséget jelentenek, hiszen ott is egyedül van éjjel, ügyeletben az ember, hozzák a betegeket, s nincs mese, azonnal intézkedni kell. Itt is meg kell próbálni rendszerbe szervezni a tennivalókat, odafigyelni, fejben tartani. Csak itt nem vér folyik, hanem izzadság és akták.

A teljes interjú a Medical Tribune 13-14. számában olvasható.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: Medical Tribune)
hirdetés

Könyveink