hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Nincs elég szakember? Bezárják az osztályt!

Kórházi osztályokat szüntetnek meg, kevesebb ágyon fogadnak beteget az intézmények időről időre, hogy elfedjék a mind nagyobb orvos- és ápolóhiányt, írja a Népszava.

Megszűnt az arc- és állcsont-sebészeti ellátás tavaly a Veszprém megyei kórház körzetében, mert a főigazgató égen-földön nem talált 15 ágyas osztályára szakorvost. Így, ha most valakit ott baleset ér, és az arca is megsérül, annak akár a nyugati határszélről is a fővárosba, a Semmelweis Egyetem klinikájára kell eljutnia ellátásért. „Csak” a Szent János Kórházig kell vonatozniuk a szédüléssel kínlódó Komárom-Esztergom megyeieknek, akiknek a tatabányai kórházban szűnt meg az ellátása szintén orvoshiány miatt. Az ország keleti felén például a putnokiak kell a helyi szakrendelő helyett az ortopédiai, a labor és az ultrahang vizsgálatokra az ózdi kórházig utazniuk hasonló okból.

Az egyik fővárosi szakrendelő igazgatója úgy próbálta meg saját intézményében az endokrinológián mérsékelni az átlagosan 90 napos várakozási időt, hogy „extra pénzért” még egy orvost alkalmazott. Ezzel azonban csak átmenetileg csökkent a sorban állási idő (11 napra), mert a más szakrendelőkből is átjöttek a betegek hozzá, miután észlelték, hogy itt kevesebbet kell várniuk. Mígnem aztán újra megint három hónapos lett az előjegyzés.

Tavaly év végén a „krónikus” tüdőszakorvos hiány miatt kérte a Kaposvári Megyei Kórház a mosdósi tüdőgyógyintézet 70 ágyának „szüneteltetését” ez év őszéig. Az ÁNTSZ a kérést elfogadta és a krónikus tüdőbetegek ellátására kijelölte a bonyhádi és a szekszárdi kórházat. Az előbbi körülbelül 50, a másik 70 kilométerre van a bezárt intézménytől. Időközben aztán a tüdőgyógyászok pótlásáról a kaposvári intézmény vezetői le is mondhattak, mert az Állami Egészségügyi Ellátó Központ azt írta: krónikus tüdőgyógyászat Mosdóson a továbbiakban nem lesz, helyette április elsejétől új hospice ellátó helyet nyitnak.

Magyarországon nincs olyan kórház, amely megfelelne a gyógyítás szakmai feltételeinek, a betegeknek több mint a fele olyan helyre kerül, ahol az ellátásához nincsenek meg a feltételek, mert vagy az eszköz vagy a megfelelő szakember hiányzik. A szakhatóság adatai szerint a kórházak több mint 70 százalékában nincs elegendő szakorvos, szakdolgozó. Az ágazati statisztikák azt is megmutatják, hogy két-három ezer orvos, és négy-öt ezer ápolónő biztosan hiányzik a betegágyak mellől. A probléma elfedésére, hogy ne járjon mindenütt osztálybezárással, egy-egy orvos akár tucatnyi intézményben is szerepelhet a stáblistában.

További részletek

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink