hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Nevet váltott az Orosházi Kórház

Ötven évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az Orosházi Kórház, amely felveszi a város első tudós orvosának nevét, közli a Weborvos.

A jeles évforduló alkalmából pénteken jelentették be, hogy az Orosházi Kórház felveszi dr. László Elek nevét – írja az oroscafe.hu alapján a Weborvos.

Intézményünk a város első tudós orvosa, dr. László Elek emléke előtt tiszteleg a mai napon, viszont ma nemcsak a kórház jubileumát ünnepeljük, hanem önöket is, akik a múltban és a jelenben is az Orosházi Kórház kollektívájához tartoztak és tartoznak ma is – emelte ki dr. Duray Gergő, az Orosházi Kórház főigazgatója.

A konferencia keretében két elismerést is átnyújtottak: a Magyar Ápolási Egyesület ezüstkitűzőit vehette át Istvánné Kiss Andrea gyermekápoló és Gálné Bihercz Éva esetmenedzser.

1873-ban Orosházán súlyos kolerajárvány dúlt, amely 894 orosházi lakos halálát okozta. László Elek fiatal orvosként élte át a tragédiát. Ekkor fogalmazta meg legfontosabb életcélját, a kórház, menház, járványkórház létesítését. Munkássága alatt tanulmányt írt Orosháza közegészségügyi helyzetéről, melynek hatására 1892-ben járványkórház épült az akkori községben. 1902-re elkészült egy új menház is, bár elkészült egy új kórház tervrajza, az I. világháború és az infláció gátat vetett a további fejlődésnek. 1950-ben nyílt meg a szülőotthon a mai Könd és Huba utca sarkán, a menházban pedig két alapszakmás kórház alakult 1952-ben. A belgyógyászat, a sebészet és a szülészeti osztály hamarosan egyesült és létrejött 1958-ban a volt Varga villában a tüdőosztály is. 1962-re az akkori egészségügyi miniszter letehette az új 400 ágyas kórház alapkövét, közli az OrosCafé.

(forrás: Oros Café, WebOrvos)
hirdetés

Könyveink