hirdetés
hirdetés
2021. december. 07., kedd - Ambrus.
hirdetés

Nemzetközi modellek az érdekképviselet szabályozására

Szükség van-e külön lobbitörvényre?

Sokan úgy vélik: a döntéshozóknak szükségük van arra, hogy a gyógyszerpiaci szereplők ne csak érveiket tárják a jogalkotók elé, hanem más országokban már jól működő egészségügy-finanszírozási, gyógyszer-marketinget szabályozó és egyéb modellekkel, nemzetközi tanulságokkal, vagy adott esetben konkrét jogszabálytervezetekkel segítsék a munkájukat. Néhány véleményformáló szerint az iparág érdekeinek képviselete egyszerűbb volna, ha a lobbizás kereteit külön törvény határozná meg.

A gyógyszeripart érintő 2011. tavaszi törvénymódosításokat követően sok háttérbeszélgetésen, szakmai eszmecserén elhangzott, hogy a sikeresebb érdekképviselet céljából az iparágnak magasabb szintű és hatékonyabb kapcsolatot kellene kiépítenie a jogalkotóval, illetve a kormánnyal.

A Medical Tribune szeptemberi, az Érdekellentétek és a párbeszéd szükségessége a gyógyszerpiacon című konferenciáján sok szó esett arról, hogy szükség van-e külön lobbitörvényre? Függ-e az érdekképviselet sikeressége, a jogalkotás átláthatósága, a közélet tisztasága, illetve az iparág jó hírneve attól, hogy a lobbitevékenységre külön szabályozás vonatkozik? Vajon ez biztosíthatja-e a kormányzat és az iparág között a rendszeres, kölcsönös és a másik fél érveinek megértését elősegítő párbeszédet?

A lobbizás – tehát a jogalkotásban résztvevők, illetve egyéb közhatalmi személyek irányába történő érdekképviselet – a világon mindenhol szükségszerű jelenség, hiszen a döntéshozóknak komplex szabályozások között kell eligazodniuk, és jelentős mennyiségű információból kell a lényeget kiszűrniük. Ráadásul – mint azt a marketing tudomány vallja, és a gyógyszerismertetés révén is tudjuk – a meggyőzés a személyes párbeszéd útján a leghatékonyabb.

Felmerül azonban a kérdés: szükséges-e külön törvényben szabályozni a lobbitevékenységet? Széleskörű kutatás alapján megállapítható, hogy a világ országainak többségében a közvetlen szabályozás nem létezik, annak hiánya a jellemző. Az Európai Unió 27 tagállamából összesen négyben van külön jogszabály, és olyan országokban, mint India, Japán vagy Törökország, szintén nincs lobbitörvény. Ettől függetlenül természetesen jellemző, hogy egyéb jogszabályokban – a büntető törvénykönyvektől a parlamenti szabályzatokig –meghatároznak olyan elveket, amelyek a közhatalmi döntéshozók felé irányuló érdekérvényesítési tevékenységet korlátok közé szorítják.

Ahol viszont van közvetlen lobbiszabályozás, ott egymástól alapjaiban eltérő modelleket figyelhetünk meg. A kategorizálás egyik fontos alapja – amely a részletszabályok tekintetében is meghatározó – a szabályozás célja. Ez általában politikai indíttatású és olyan célkitűzéseket tükröz, mint a korrupció üldözése, a jogalkotás átláthatóságának biztosítása vagy a civil érdekérvényesítés lehetővé tétele. Mindezek kihatnak a szabályozás jellegére is, amely lehet adminisztratív típusú vagy büntető jellegű. Szintén eltérő a szabályozás alanyi köre, hiszen nem csak a lobbistára, de a közhatalmi döntéshozóra nézve is állapíthat meg kötelezettségeket. A legnagyobb eltéréseket a nyilvánosan közzéteendő adatok körének meghatározásában lehet megfigyelni: egyes esetekben csak a lobbista nevét kell közzétenni, míg máskor azt is meg kell jelölni, hogy milyen tárgykörben keresték meg a jogalkotót és mekkora összeget utaltak adományként a kampányszámlájára.

A közhatalmi döntéshozók felé irányuló érdekérvényesítésnek legrégebbi hagyományai az Amerikai Egyesült Államokban vannak. Itt a lobbizás a politikai kultúra része, a lobbistáknak a jogalkotásban jelentős szerep jut: csak Washingtonban 17.000 regisztrált lobbista dolgozik. Egy összesítés kimutatta, hogy az elmúlt évtizedben az egészségipar költötte lobbizásra a második legnagyobb mértékű összeget, hajszállal lemaradva a pénzügyi szektor mögött, ugyanakkor négyszer annyit költve, mint a hadiipar. Az Egyesült Államokban nagy hangsúlyt kap a nyilvánosság, a bejelentendő adatok köre széles, és a szankciók szigorúak: a jogszabályokat megsértő személy akár szabadságvesztéssel is számolhat.

Az EU három legfontosabb intézményében alapjaiban tér el a lobbitevékenységre vonatkozó szabályozás. Az Európai Parlamentben – az EU legfőbb politikai irányító szervében – a hangsúly az önszabályozáson és az átláthatóságon van. A lobbisták neve nyilvános adatbázisban szerepel, nyakukban megkülönböztető belépőkártyát viselnek. Ezzel szemben az Európai Bizottságban, amely az EU tulajdonképpeni kormánya, nincs külön lobbiszabályozás, noha a brüsszeli lobbisták, lobbiszervezetek tevékenysége nagy részben az Európai Bizottság döntéshozóinak befolyásolását célozza. A lobbiszabályozás hiányát a bizottság a társadalmi párbeszéd támogatásával és egyfajta nyilvánosságával ellensúlyozza, ennek keretében – mind a munkáltatók, mind a szakszervezetek részéről – meghatároz iparági partnerszervezeteket, amelyekkel folyamatos dialógust tart fenn. Az Európai Tanács a legkevésbé hozzáférhető a lobbisták számára, mivel a tagállamok minisztereiből és kormányainak egyéb képviselőiből áll, és ezért összetétele állandóan változik.

A Lengyel Köztársaságban 2005 óta szabályozzák külön törvényben a lobbitevékenységet. A jogszabály érdekessége, hogy az érdekképviselet két típusát különbözteti meg: míg „lobbi” alatt bármely, a közhatalmi döntéshozók befolyásolását célzó tevékenységet ért (például a lakossági fogadóórán a polgármesternek tett javaslatokat is), addig „professzionális lobbinak” minősíti azt a tevékenységet, amelynek során harmadik személy részére, üzletszerűen végeznek érdekérvényesítést. A lengyel szabályozás kizárólag az utóbbira vonatkozik. A realitáson alapuló elméleti megközelítés a gyakorlatban kudarcot vallott, mivel a kétfajta tevékenység definícióját nem megfelelően fogalmazták meg, és így a törvény betartása – finoman szólva – akadozik.

Az eltérő szabályozási rendszerekből általánosan megállapítható, hogy a lobbitevékenység külön törvényben történő szabályozása gyakran politikai célokat szolgál. A speciális szabályozás végrehajtása, betartatása a legtöbb országban hiányos, mivel a politikai kultúra felülírja a jogszabályokat. Ezért nem feltétlenül szükséges, hogy külön törvény szóljon a lobbitevékenységről, hiszen azt más jogszabályokban is korlátok közé lehet szorítani. Így van ez jelenleg a magyar jogban is, hiszen a Büntető Törvénykönyv szankcionálja a hivatali vesztegetést – mind a vesztegető, mind a döntéshozó oldalán –, és külön törvény teszi lehetővé a társadalmi, illetve érdekképviseleti szervezeteknek a jogalkotásban történő részvételét. A gyógyszeripar szereplői tehát a jelenlegi szabályrendszer keretében is kezdeményezhetnek párbeszédet a jogalkotóval, modelleket és javaslatokat fogalmazhatnak meg. A lehetőség adott, de az eredmény természetesen a másik oldal nyitottságától is függ.

Dr. Zalai Péter, ügyvéd, a Réti, Antall és Társai Ügyvédi Iroda gyógyszeripari csoportjának tagja
a szerző cikkei

(forrás: Medical Tribune)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink