2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Nemek szerint szelektáltak, nem praktizálhatnak

India Tamil Nadu államában öt orvost eltiltottak a gyakorlattól, mivel megsértették a prenatális nemi szelekciót tiltó törvényt. Tettük az ázsiai országban nem számít ritkaságnak, melynek nyomán a nemi arányok egyre inkább a fiúk javára tolódnak el.

 A British Medical Journal arról ír, hogy Tamil Nadu állam orvosi kamarája öt orvost eltiltott az orvosi tevékenységtől. A vád ellenük az, hogy megsértették azt az 1994-ben megalkotott, majd módosításokat követően 2003-ban hatályba lépett törvényt, mely a fogamzás és szülés előtti diagnosztikai eljárások végzését szabályozza. A törvény a prenatális diagnosztikai vizsgálatok esetében határozottan tiltja a magzat neme szerinti szelekciót. A mostani eset nem számít egyedinek, időről időre felfüggesztési hullám söpör végig az orvosok között a törvény megszegése miatt.

A Hindu című lap nemrégiben arról számolt be, hogy Tamil Nadu egészségügyi vezetése a közelmúltban ajánlást fogalmazott meg az orvosi kamara számára 16 személy - 11 orvos és 5 egyéb egészségügyi dolgozó − működési engedélyének felfüggesztése ügyében a törvény megsértése miatt. Az előterjesztés ugyanakkor nem tartalmazta a vétkesek nevét és egyéb személyes azonosító adatát, így a felfüggesztettek köre egyelőre arra az öt főre szűkült, akiket a kamara be tudott azonosítani. A lap K. Prakasamot, Tamil Nadu orvosi kamarájának elnökét idézi: „A hatóságoktól áprilisban kaptuk meg az erre vonatkozó levelet, ebben azonban nem szerepelt az orvosok neve, nyilvántartási száma vagy lakcíme. Arra kértük a hatóságokat, hogy egészítsék ki az információt az azonosításra alkalmas adatokkal. A beazonosítható orvosok esetében úgy döntöttünk, hogy ideiglenesen, 2 és 5 év közötti időtartamra töröljük a nevüket az orvosi nyilvántartásból. Erről a kamara múlt szerdán tartott ülésén született döntés, mely szerint nevezettek a megjelölt időszakban nem végezhetnek orvosi tevékenységet.” Az öt egészségügyi szakdolgozó esetében hasonló határozatot fogadott el az ülés.

A hatóság képviselője szerint a törvény megsértőit általában bíróság elé állítják és pénzbüntetésre ítélik. A központi kormány azonban most arra utasította az egészségügyi hatóságot, hogy a törvényszegők nevét küldje meg az orvosi kamarának, ami szigorú lépéseket tehet velük szemben.

Nem ez az első eset, hogy orvosokat tiltanak el a gyakorlattól prekoncepcionális és prenatális diagnosztikai tesztekkel való visszaélés miatt. Az utóbbi két évben összesen 436 ilyen esetet regisztráltak, szemben az 1996 és 2010 közötti időszakkal, amikor 14 év leforgása alatt 789 ilyen eset jutott a hatóság tudomására.

Míg Indiában 1981-ben a 0 és 6 év közötti korcsoportban 1000 fiúra 962 lány jutott, addig egy évtized alatt az arány 945/1000-re csökkent, a következő tíz évben pedig újabb 18 pontos csökkenést regisztráltak. A 2011-es népszámlálás szerint az adott korcsoportban minden 1000 fiúra már csak 914 lány jutott. A legutóbbi népszámlálás óta huszonkét államból és öt szövetségi területről jelentették, hogy a nemek közötti arány erősebben tolódott el a fiúk javára, mint amennyi az országos átlag alapján várható lenne.

dr. simonfalvi ildikó
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink