hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Nem várnak jelentős javulást

Az egészségügyben folyamatosan halmozódó, óriási adósságokról, és az intézkedések várható hatásairól közöl cikket a Népszava.

Nagy a csend a kórházi adósságok rendezése körül, pedig az összes állami intézmény tartozásának több mint 76 százaléka az egészségügyben keletkezik, havonta most is ütemesen nő, év végére megint elérheti a 70 milliárd forintot. A kormány próbálkozásai az intézmények gazdálkodásának megváltoztatására nem komolyak, pedig csak három kórházban sikerült nullára faragni az adósságot – írja a Népszava

Még nem lehet látni, hogy az augusztus elsejétől bevezetett új, a korábbiakhoz képest valamivel rugalmasabb elszámolási rendszer milyen hatással lesz a kórházi adósságokra, jelentős javulást azonban nem várnak a szakértők, mert csak a béremelések korábban másra nem költhető összegét építették be az ellátások és beavatkozások költségeinek elszámolásába, nem kaptak pluszforrást a terület intézményei. Érdemi változást a kormány szerint a kancellári rendszer bevezetése hozhat, bár egészségügyi gazdálkodási szakemberek szerint változatlan állami finanszírozás mellett ez is csak a kis lyukak befoltozását fogja elérni az intézmények költségvetésében – olvasható a hírportálon.

A cikk folytatásáért kattintson a nepszava.hu-ra.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink