hirdetés
hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Nem csökkenti a napközbeni éhséget a kiadós reggeli

Aki reggel kiadós reggelit fogyaszt el, napközben ugyanolyan éhes lehet - erre a korábbi feltételezéseknek ellentmondó eredményre jutott egy német kutatócsoport.

Volker Schusdziarra, a Müncheni Klinika munkatársa vizsgálatával azt a feltételezést cáfolta meg, amely szerint egy kiadós reggeli után a nap többi étkezése alkalmával kevesebb kalória is elegendő a szervezetnek.

A vizsgálatban résztvevő 380 személy napközben ugyanannyit fogyasztott, függetlenül attól, hogy reggelizett-e. "Aki spórolni szeretne a kalóriákon, annak bizony a reggelinél kell elkezdenie" - fejtette ki Schusdziarra, aki 220 túlsúlyos és 100 normál súlyú résztvevő étkezési szokásait vizsgálta. Mindannyiuknak tíz napon keresztül pontosan fel kellett jegyezniük, mi mindent fogyasztottak.

Schusdziarra vizsgálatának különlegességét az adta, hogy az egyes személyeket nem egymáshoz, hanem saját magukhoz viszonyította: összehasonlította azokat a napokat, amikor az egyes résztvevők reggeliztek és azokat, amikor nem.

A kutató azonban óva inti a fogyni vágyókat attól, hogy kihagyják a reggelit. Sokkal fontosabbnak tartja a napi többszöri, de kevesebb mennyiségű étkezést. A radikális fogyókúrákat pedig ellenzi.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés