hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Nem akar receptdíjemelést a kormány

A megszorítások újabb variációi közül a kormány nem tartja elfogadhatónak azt, amely a betegterheket növelné. Ilyen lenne például az, amely minden vényköteles orvosságra kiterjesztené a jelenleg a 100 százalékos támogatottságúaknál kötelező 300 forintos receptdíjat.

Mindegyik minisztérium megtette javaslatait a költségvetési kiigazításokról a múlt heti határidőig, a kormány a következő ülésein dönt a tervekről – írta a Világgazdaság kedden a Kormányszóvivői Iroda közlésére alapozva. A hirado.hu ezt idézve emlékeztet, hogy a kormány februárban szólította fel az érintett minisztériumokat: február 29-ig és március 14-ig nyújtsák be ötleteiket, hogyan spórolható meg pénz az idén és jövőre a fővárosi tömegközlekedés és a gyógyszerkassza átalakításával, valamint az elektronikus útdíj 2013. júliusi bevezetésével.

A Világgazdaság úgy tudja, a gyógyszerkasszáról több javaslat is a kormány elé került, részben azért, mert a januári adatok alapján az idei, a 2011-eshez képest százmilliárd forinttal csökkentett büdzsét sem sikerül tartani, részben azért, mert a megszorítások újabb variációi közül a kormány nem tartja elfogadhatónak azt, amely a betegterheket növelné. Ilyen lenne például az, amely minden vényköteles orvosságra kiterjesztené a jelenleg a 100 százalékos támogatottságúaknál kötelező 300 forintos receptdíjat. Van olyan javaslat is, amely a készítmények támogatásánál vezetne be újabb szigorításokat, hogy mérsékeljék a pénzkiáramlást.

(forrás: Híradó Online)
hirdetés

Könyveink