hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Négymillió védőeszközt állított meg tavaly a vámhatáron a fogyasztóvédelem

A fogyasztóvédelem 2020-ban közel 26 millió darab védőeszközt ellenőrzött, ezek közül több mint négymillió vámkezelését tiltotta meg a hiányos dokumentáció miatt, közölte kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A piacfelügyeleti ellenőrzések hagyományos színterei az üzletek és webáruházak, de egyre nő a vámhatáron végzett ellenőrzések jelentősége is. A fogyasztóvédelem a vámhatósággal együttműködve még hatékonyabban szűrheti ki a veszélyes termékeket, megtilthatja forgalomba hozatalukat, idézte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szavait az ITM közleménye.

A járványügyi veszélyhelyzetnek betudhatóan a megelőző évhez képest közel hússzor több terméket állítottak meg a vámhatáron 2020-ban. A 2019-ben feltartóztatott 300 ezerről elsősorban a nagy tömegben vizsgált védőeszközök miatt nőtt hatmillió közelébe tavaly a vámkezelés során kiszűrt árucikkek darabszáma. Az ITM miniszterhelyettese az adatokat részletezve elmondta: a szakemberek 2020-ban összesen 25,7 millió darab, kereskedelmi forgalomba szánt védőeszközt ellenőriztek a vámhatáron. Mintegy 13 millió egyszerű szájmaszk, több mint 4-4 millió FFP maszk és védőkesztyű behozatalát engedélyezték. A termékdokumentáció hiányosságai miatt több mint 3 millió egyszerű és 690 ezer FFP maszk, 370 ezer pár védőkesztyű vámkezelését tiltották meg. A rostán fennakadt még több mint 33 ezer arcpajzs és tízezer védőruha is.

Más termékkörökből további mintegy kétmillió darabot, jellemzően játékokat, öngyújtókat, lézerpointereket szűrtek ki a vámeljárások során. A forgalomba hozatali feltételek nem teljesítésének egyetlen következménye, hogy a szállítmányt nem engedik be az országba, visszafordítják a feladóhoz. Az elvégzett laborvizsgálatok alapján azonban mintegy 120 ezer termék használata veszélyesnek bizonyult, ebből 85 ezer darab megsemmisítését is elrendelték.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink