hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Négy évet vár vagy kétmilliót fizet?

Ára van, ha az ember a legelismertebb specialistától várja a gyógyulást egy olyan betegségben, aminek kétszázezer érintettje van, de csak tízezer látszik belőle az egészségbiztosító rendszerében, közli a hvg.hu.

Kis híján elájult a Semmelweis Egyetem I. számú női klinikáján a 34 éves Krisztina, amikor több évnyi szenvedés, gyógyszerszedés és félrediagnosztizálás után végre eljutott a specialistához, aki egy műtéttel megoldhatná a problémáját, az orvos azonban közölte: 2021 december 10-én tudja elvégezni rajta az operációt. Krisztina először azt hitte, rosszul hallotta a négy (!) évvel későbbi időpontot, de az orvos elmagyarázta, hogy nem: az egyébként is komplex műtéthez egy speciális eszközre: bélvarrógépre is szükség van, ebből a beavatkozásból pedig heti egyet finanszíroz az OEP-utód, Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK).

A rendelőből sírva távozó nő összetörtségét látva a főorvos mellett dolgozó asszisztens megpróbálta „megvigasztalni”: nem kell ilyen sokat várnia, ha magán alapon veti magát alá a műtétnek: ugyanazt a beavatkozást ugyanott, ugyanazzal az orvosi teammel akár 1 hónap múlva is elvégezhetik rajta. A műtét, illetve az állami várólista átugrásának díja kereken 2 millió forint.

Krisztina a Magyarországon 200 ezer nő életét megkeserítő endometriózis egy súlyosabb formájában szenved: a belső szerveket, köztük a beleket is érintő elváltozást csak műtéttel lehet eltávolítani. A lap a megdöbbentő esettel kapcsolatban megkereste a Semmelweis Egyetemet, a konkrét ügyön túl az után is érdeklődve, mennyire általános az intézményben, hogy több évet kell várni egy műtétre.

Az egyetem válaszában elismerte, hogy az adott szakember – az I.-es Kilinika endometriózis ambulanciáját vezető dr. Bokor Attila – valóban négy évre tud időpontot adni a szóban forgó műtétre, és azt is, hogy ha valaki ragaszkodik az orvos személyéhez, akkor az egyetem tulajdonában álló Semmelweis Egészségügyi Kft.-n keresztül 2 millió forintért ennél előbb is igénybe tudja venni a beavatkozást.

A hosszú állami várólista az SE válasza szerint ugyanakkor nem általános: „csak az I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán éves szinten 600 endometriózisos beteget operálnak laparoszkópiás eljárással, túlnyomó többségüknek egyáltalán nem kell várnia a beavatkozásra” – írta válaszában az egyetem, hozzátéve: kizárólag a beleket is érintő, mélyen infiltráló endometriózisban szenvedő betegek operációjára kell hosszabb ideig várni. Illetve közülük is csak azokra, amelyeket a terület legismertebb, legtöbb ilyen beavatkozást végző hazai specialistájánál, Bokor Attilánál kívánnak elvégeztetni. 

Aki nem akar négy évet várni, de mindenképp állami finanszírozással szeretné elvégeztetni a műtétet, az az SE válasza szerint választhatja az egyetem másik két klinikáját – a II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikát és a II. Sz. Sebészeti Klinikát is –, ahol rövidebb a várakozási idő. (Vidéken is vannak egyébként endmetriózis központok, például Pécsen vagy Debrecenben.)

A teljes cikk

(forrás: hvg.hu)
hirdetés

Könyveink