hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Nálunk a 2-3. legrövidebbek a várólisták Európában

Ez a 2010 előtt rossz trendek megfordításának köszönhető, közölte az egészségügyért felelős államtitkár kedden Székesfehérváron, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban tartott sajtótájékoztatón.

Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta, 2010 előtt senki sem tudhatta, hányan vannak a várólistákon, 2012-ben azonban a kormány az adatokat hivatalossá tette és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által vezetett listákon kell időpontot adni. Ezen időszak alatt a korábbi 70 ezres várólista mintegy 27 ezresre, vagyis a harmadára csökkent a műtéti körben, miközben évente 200 ezer műtétet végeznek hazánkban.

Az államtitkár kiemelte, 2010 előtt forráskivonás volt az ágazatban, azóta infláció feletti mértében emelkedik évről évre az egészségügyi kassza összege: 2018-ban például 600 milliárddal nagyobb lesz, mint amekkora 2010-ben volt. Ónodi-Szűcs elmondta, az orvoselvándorlás mértéke is jelentősen csökkent, 2017-ben a harmada volt a 2010 előttinek. Az elmúlt nyolc évben csak vidéken 500 milliárd forintot költöttek el egészségügyi fejlesztésekre. A fehérvári kórházzal kapcsolatban megjegyezte, hogy ez az eddigi fejlesztéseknek köszönhetően és a jövőben induló belgyógyászati tömb építése után európai szintű intézmény lesz.

Csernavölgyi István főigazgató közölte, hogy 2010 óta több mint 14 milliárd forintnyi fejlesztést hajtottak végre a kórházban. A múlt év végére eljutottak oda, hogy lejárt tartozásuk nem volt. A közeljövőben csaknem egymilliárdból fejlesztik az egynapos sebészetet, 700 milliót költenek a szakemberek lakhatásának javítására, valamint 200 millióból laborokat fejlesztenek. A Modern városok program keretében megvalósuló új belgyógyászati tömb 12 ezer négyzetméter alapterületű lesz, az ötemeletes épületrész a tervek szerint 2020-ra épül meg.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink