hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Nagyobb esélye van a cukorbajra a dohányosoknak

Amerikai kutatók megállapítása szerint már a passzív dohányzás is hajlamosítja a nőket a kettes típusú cukorbetegségre – olvasható a Diabetes Care című folyóiratban.

John P. Forman és munkatársai 100 526, egészségügyben dolgozó nő adatait vizsgálta. Az 1976-ban indult nagymintás kutatásba fiatal nőket vontak be, évtizedeken keresztül követve az életmódjukat, valamint a kialakuló betegségeiket. Formanék az 1982-től fellépő cukorbetegség adatait elemezték.

A hivatalos amerikai statisztika szerint felnőttkorban évente tizenhárom felnőttből egynek lesz cukorbaja. Az új vizsgálat azt bizonyította, hogy a cukorbetegség abban a csoportban alakult ki a leggyakrabban, melynek tagjai erős dohányosok (legalább napi két doboz cigarettát szívók) voltak. Ezek közül tízezerből minden esztendőben 30 lett cukorbajos, míg a nemdohányzók és nem passzív dohányosok közül csak 25-nél alakult ki a betegség.

A cukorbetegség kockázata azok között is nagyobb volt, akik korábban dohányoztak, de abbahagyták, vagy passziv dohányosként sokat tartózkodtak füstös levegőben. Itt a füst adagja kifejezetten számított: minél gyakrabban volt valaki cigarettázók társaságában, annál nagyobb volt az esélye arra, hogy megemelkedjen a vércukorszintje.

Ha a cukorbetegség egyéb kockázati tényezőit –  cukorbajosok a családban, súlytöbblet, életkor – is figyelembe vették, a másodlagos füst hatása mérséklődött, de még így is 12 százalékkal magasabb maradt, mint a cigarettafüstöt nem tartalmazó levegőben élőké.
A szakértők szerint pontosan nem tisztázott, hogyan függ össze a cigarettafüst és a cukorbetegség, de valószínűleg különleges, lassú gyulladás lehet mindezek hátterében.

Dr. Matos Lajos
a szerző cikkei

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink