hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Nagy volt a megterhelés az egészségügyben

Száznegyven százalékos kihasználtságot is lehetett tapasztalni az intenzív osztályokon – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Térkép 2020 című kiadványából, amit a VG idéz.

A koronavírus-járvány miatt a legnagyobb nyomás a fekvőbeteg-ellátásban az infektológiai és az intenzív osztályokra nehezedett. Az infektológiák ágykihasználtsága 2021 decemberében 136 százalék körül volt, ami még az előző hónaphoz képest is 18,5 százalékos emelkedést jelentett a statisztikai hivatal szerint. Ráadásul a vizsgált időszakban volt olyan hónap, amikor 140 százalékos kihasználtsággal működtek az intenzív ágyak.

A járóbeteg-ellátás teljesítménye 2020 március–áprilisában 50–65 százalékkal, míg a fekvőbeteg-ellátásé 35–40 százalékkal esett vissza – erre már a Közgazdasági és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézet (KRTK-KTI) elemzése hívta fel a figyelmet. A nyári hónapok után fokozatosan visszaállt a betegellátás 2020 októberéig, és a szokásoshoz közeli szinten üzemeltek a kórházak, majd ezután egészen 2021 májusáig újabb 15–30 százalékkal csökkentett szinten fogadták a betegeket az intézmények, a járóbeteg-ellátásban pedig tavaly nyáron indult el némi visszarendeződés.

Nem voltak könnyű helyzetben az alapellátó orvosok sem, ugyanis 2020-ban egy háziorvosra átlagosan 1929, egy házi gyermekorvosra pedig 1053 bejelentkezett jutott, a számuk évek óta lassan emelkedik. Egy páciens évente átlagosan hatszor keresi fel a háziorvosát – írja a KSH tanulmánya. 2020-ban 6538 háziorvosi és házi gyermekorvosi praxis működött az országban, 146-tal kevesebb, mint tíz évvel korábban. A legkisebb településeken élők számára nem mindig hozzáférhető helyben az alapellátás, ez a lakosság 5,5 százalékát érintette, arányuk leginkább a szórványtelepülésekkel rendelkező járásokban volt magas. A háziorvosi és házi gyermekorvosi praxisok kilenctizede saját praxisként működik, a körzetek tizedében ugyanakkor helyettesítéssel látják el a betegeket.

A teljes információ

hirdetés

Könyveink