hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Pénzért cserébe szerkezetátalakítás következik

Nagy átrendezés előtt az egészségügy

Nem akarok pénzt kivonni a gyógyszerkasszából – ezt mondta kedden Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár egy szakmai konferencia szünetében. Hozzátette: a feltárt tartalékokat az egészségügybe kell visszaforgatni.

A megyei vezetők „megdolgozásával” folytatja Szócska Miklós rendszer-átalakító terveinek elfogadtatását. Az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön országjárásra indul, hogy személyesen is találkozzon minden megye valamennyi intézményfenntartójával, vezetőjével, az egészségügyben dolgozókkal. Az egészségügyért felelős államtitkár egyebek mellett arról győzné meg a helyieket, hogy nem lehet egyetlen megyére szervezni a lakosság hatékony ellátását. Ennél jóval nagyobb területi egységekre van szükség ahhoz, hogy a gyógyításra jutó összegből eltartható rendszer működjön. Már csütörtökön Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megyében lesz az első ilyen egyeztetés az ellátórendszer korszerűsítésének elveiről. Erre az államtitkár meghívta a megyei kormánymegbízottat, a megyei kormányhivatal főigazgatóját, a kórház igazgatóját és fenntartóját, a térség országgyűlési képviselőjét, a járóbeteg-ellátó intézmény vezetőjét, valamint a területi OEP és ÁNTSZ vezetőjét. A programot lakossági fórum zárja.

Ezeken az egyeztetéseken senkit nem akarunk „megerőszakolni”, de azt sem hagyjuk, hogy az egyéni intézményi érdekek felülírják a közérdeket – mondta Szócska Miklós. A kórházak már az ősszel, a konszolidációs támogatások elosztásánál aláírták, hogy pénzért cserébe vállalják a szerkezetátalakítás kapcsán az együttműködést. A nagy átrendezést az államtitkár nem bízza a véletlenre, hogy hol, mi, hová mozduljon, azt egy teljes körű – az intézmények teljes gép-, műszerállományát és a gyógyításban részt vevők számát is felmérő – kataszterrendszerre alapozzák majd. Ehhez már megkezdték az adatgyűjtést. Mindezzel egyidejűleg valamennyi finanszírozási és működtetési engedélyt átvizsgálnak. Az államtitkár ugyan határozottan azt mondta, mindettől senkinek sincs oka félni, a budapesti szakmai konferencián részt vevők – kórházigazgatók, önkormányzati vezetők – morajukkal jelezték: vannak kételyeik.

A teljes cikk a Népszabadság Online-on olvasható.

Danó Anna
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink