hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Nagy a csend a szuperkórházról

Egy évvel az ötlet feldobása után semmivel nem tudunk többet a szuperkórházról. Nem szivárgott ki semmilyen ezzel kapcsolatos információ a kormánypárti képviselők múlt héten tartott frakcióüléséről sem, írja a Népszava.

Kapcsolódó cikkek

Mint a lap emlékeztet: január elején Cserháti Péter miniszteri biztos kinevezésével ténylegesen is megkezdődött az új fővárosi szuperkórház fejlesztésének előkészítése. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy a korábban a rehabilitációs ellátások fejlesztésével foglalkozó, sőt helyettes államtitkárként is dolgozó szakember sorra járja a fővárosi kórházakat, amelyeknek fejlesztési terveit valamilyen módon érintheti az új kórház építése. Az egyeztetés a 13 intézménnyel azért fontos, mert valamennyinek illeszkednie kell majd az új és egységes budapesti egészségügyi ellátási koncepcióba.

Balog Zoltán humánminiszter korábban az Inforádióban tavaszra ígérte a helyszín kiválasztását, Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese pedig nemrég a Népszavának is úgy nyilatkozott, március végéig eldőlhet, hogy hol kezdődjön építés vagy felújítás. Pénzügyi szempontból persze akár érthető is lenne a késlekedés, hiszen a tervezésre elkülönített egymilliárd forintos keret csak a 2016-os költségvetésben jelent meg, bár az előkészítő tárgyalásokra, vagy a lakosság igényeinek felmérését szolgáló közvélemény-kutatás előkészítésére talán lehetett volna találni néhány milliót még 2015 második felében is. Ennek ellenére maradt annyi, hogy az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatója csak idén januártól ér rá a szuperkórházzal foglalkozni és ezt ki kellett várniuk a fővárosiaknak. írja a lap.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink