hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Most könnyebb bejutni szakorvoshoz, mint a járvány előtt

Arra még várni kell, hogy a helyzet a korábbi legyen. Időpontot viszont most érdemes kérni; a hvg.hu tapasztalatai szerint egyelőre még nem rohamozták meg az intézményeket.

Az emberi erőforrások minisztere a járvány miatti korlátozások feloldását bejelentve azt vetítette előre, hogy az elhalasztott beavatkozások miatti lemaradását nagyjából két hónap alatt be tudja majd hozni az egészségügyi rendszer. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint komoly, a vírus előtti helyzetnél is súlyosabb orvoshiány ronthatja az esélyét, hogy igaza legyen Kásler Miklósnak. Álmos Péter alelnök állítása szerint a kamarához több visszajelzés érkezett olyan, a korhatárt betöltött szakorvosoktól, akik meglévő egészségi problémáik miatt a járvány végleges levonultáig egyelőre, vagy az anyagi és általános megbecsültség hiánya miatt soha többé nem akarnak visszatérni a gyógyításhoz. A jelenségre a kamara már a járóbeteg-ellátás megújításáról a belügyminiszter kérésére összeállított javaslatcsomagjában is figyelmeztetett.

A MOK adatai szerint az aktív orvosok több mint negyede, 27 százaléka nyugdíjas.

A járóbeteg-szakellátásban nincs központi várólista-adatbázis. A fővárosi szakrendelők a hvg.hu körképe szerint egyelőre teljesen eltérően kezelik az új helyzetet: egyes kerületek intézményeinek honlapján még mindig a rég meghaladott, még a járvány kezdetén, vagy a korlátozások feloldásának első, május 8-i lépcsőjében kiadott tájékoztatás olvasható, több szakrendelés szakorvosánál pedig a figyelmeztetés, hogy „március 16-tól bizonytalan ideig nem rendel”. Volt, ahol a rendelő központi számán azt mondták, hogy hiába törölte el a korlátozásokat a miniszter, nem tudják, náluk mikor állhat vissza a régi rend, egyes – például orr-fül-gégészeti – vizsgálatok előtt pedig továbbra is kötelező a PCR-teszt.

Több helyütt azt mondták, „siessünk”, mert most még olyan szakrendelésekre is egy hét alatt vagy azon belül bejuthatunk, ahol korábban, a járvány előtt legkevesebb másfél-két hónapot kellett várni. Az egyik diszpécser szerint sokan „még nem ébredtek fel”, vagyis a leállás alatt automatikusan törölt időpontjaik helyett nem kértek még újat. Ha viszont megteszik, akkor szerinte is félő, hogy a helyzet rosszabb lesz, mint a vírus előtti időszakban volt, írja a lap.

(forrás: hvg.hu)
hirdetés

Könyveink