hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Mosogató mentődolgozók

Örülnek a mentősök a béremelésnek, de sok esetben így sem éri el a törvényes bérminimum szintjét – erről beszélt Kusper Zsolt az ATV-n.

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke szerint nem rendhagyó, hogy akár 3 műszakban is dolgozik valaki, csak azért, hogy eltartsa a családját. Mindeközben akadnak helyzetek, amikor még a vécépapírt is maguknak kell biztosítaniuk. „Sürgősségi ellátásra szorulnak”, és a Független Egészségügyi Szakszervezet sztrájkjához is csatlakoztak.

Kusper Zsolt azzal kezdte az ATV Start című műsorban, hogy örülnek az emelésnek, de „egyik szemünk nevet, a másik meg sír”. A kérdésre – miszerint mennyit keres ma Magyarországon egy mentődolgozó – azt mondta: 110-130 ezer forint körül van az, amit hazavisz. Halljuk a bruttó árakat – folytatta –, de az, amit ők keresnek, abban a pótlékok is benne vannak: sürgősségi pótlék, délutáni pótlék, éjszakai pótlék, és esetenként a mozgóőrség pótlék is. „Kerek bért kapunk így, de még így sem lehet egy bérből megélni” – fogalmazott.

Euróra átszámolva egy magyar mentő 450-470 euró között kap, míg bécsi társa ugyanazért a munkáért 2-3 ezer euró közötti összeget vihet haza – ment a matek a stúdióban. Az elnök ezt nemcsak döbbenetesnek, de szégyenteljesnek is tartja, mert a magyarországi mentődolgozóknak 2-3 állást kell vállalniuk, hogy családot tartsanak el, és hitelt tudjanak fizetni.

Olyan is van ugyanakkor, aki délelőtt mentőzik, délután már mosogat, vagy éppen elmegy segédmunkásnak, festőnek. „Valahogy meg kell, hogy éljenek” – teszi hozzá csalódottan.

(forrás: ATV)
hirdetés

Könyveink