hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Molnár Lajos döntése 800 milliót hozott Hódmezővásárhelynek

Elfogadta a hódmezővásárhelyi képviselő-testület pénteken a kormány által felajánlott 800 millió forintot.

Elfogadta a hódmezővásárhelyi képviselő-testület pénteken a kormány által felajánlott 800 millió forintot, amely peren kívüli megállapodásra ad lehetőséget a városnak az Erzsébet Kórház és Rendelőintézet 2007. évi jogszabálysértő leépítése miatt indított pere kapcsán.

Lázár János (Fidesz) polgármester a rendkívüli ülésen a kártérítésnél is fontosabbnak nevezte, hogy a Magyar Köztársaság kormánya megkövesse a hódmezővásárhelyieket. Mint mondta: világossá kell tenni, hogy súlyos hiba volt az a döntés, amely 2007-ben a vásárhelyi kórházat érintette, ugyanis a városban élő polgároknak az egészséges élethez való jogát csorbította.

(forrás: HVG)
hirdetés

Könyveink