hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

MOK: megsértették az orvosok jogait

Egy megtisztulási folyamat első lépéseit láthatjuk – mondta Bánki Magdolna az orvoskamara felügyelő bizottságának elnöke a köztévé Ma Reggel című műsorának vendégeként.

A műsor abból az apropóból látta vendégül az elnököt, hogy a szerkesztők versenyhelyzetet láttak: vagy a felügyelőbizottság által összehívott február 8-i küldöttgyűlésén sikerül visszahívni Éger István kamarai elnököt, vagy ellenkezőleg: az Éger István szándéka szerint az elnökség által  február 15-ére összehívott gyűlésen a felügyelő bizottsági elnököt sikerül elmozdítani.

A reggeli beszélgetésben a kamara gazdálkodását vizsgáló jelentés megállapításai közül több is szóba került, egyebek mellett az a 230 millió forint, amit tagdíjtöbbletként szedett be az Éger István vezette szervezet, s ami viszajárna  a tagoknak.

Az ismert tételek mellett új információkét hangzott el, hogy az adatvédelmi hatóság reagált a felügyelőbizottság megkeresésére. Bánki Magdolna ebből felolvasva közölte, hogy a megküldött állásfoglalás szerint a MOK – a csoportos élet- és balestbiztosítások kötésekor, amikor a tagok adatai egy külföldi biztosító mannheimi szerverére kerültek  –  megsértette az érintettek személyes adatok védelmével kapcsolatos jogait. A felügyelő bizottság elnöke jelezte, hogy ebből Éger Istvánnak is le kell vonnia bizonyos következtetéseket.

Bánki Magdolna a MedicalOnline-nak ezt azzal egészítette ki: a hivatal felszólította a MOK-ot, hogy vegye fel a kapcsolatot a szerződésben érintettekkel, s szerezze be személyes hozzájárulásukat. A felügyelő bizottság elnöke szerint az orvosok a történtek miatt bírósághoz fordulhatnak. Mint vélekedett, „felmerül a jogosulatlan hasznonszerzés lehetősége, továbbá felmerül az a kérdés is, vajon mindezt nem súlyosbítja-e, hogy a biztosítási szerződés után járó jutalék abba a kft.-be került, aminek ellenőrzését a kamara elnöke nem engedélyezte”.

Bánki Magdolna megfogalmazása szerint „áruba bocsátották az adatainkat, abból a kft-ből pedig eltűnt a pénz”.

Megkérdeztük Éger Istvánt, a kamara elnökét, aki Bánki Magdolna nyilatkozatára a következőket közölte szerkesztőségünkkel. Nem hiszi, hogy hibát követtek volna el azzal, hogy több mint 40 ezer embernek biztosítási szolgáltatása van olyan áron, amit csak annak többszöröséért kaphattak volna meg. Ezt az eltelt három év bőven visszaigazolta – mondta, azt is jelezve, sokaknak segítettek ezzel. Éger István állítja: mindeddig nem vettek kézhez az adatvédelmi hatóságtól olyan kifogást, amelyről a felügyelő bizottság elnöke beszámolt. Ha azonban bármilyen hibát találnak, azt természetesen korrigálják majd.

Mindez kifogástalanul működik három éve, közmegelégedésre – mondta Éger István, aki kikéri magának azt az állítást, hogy akár egyetlen fillér eltűnt volna.

A jutalék az üzleti élet szabálya; maradéktalanul a 100 százalékban kamarai tulajdonú kft-be került. Igaz ez akkor is, ha a felügyelő bizottság elnöke nem veszi figyelembe a kamarai törvényt, és nem érti meg, hogy önálló jogi személyiségű kft.-ről van szó, amelyet csak saját felügyelő bizottsága vizsgálhatna. Bánki Magdolnának nincs joga vizsgálni. Különösen nem olyan szakszerűtlenül és rosszhiszeműen, ahogyan az egész vizsgálatot végzi – mondta Éger István azt is kiemelve: egyszer sem fordult elő, hogy a felügyelő bizottság elnöke együttműködési szándékról tett volna tanúbizonyságot, kérte volna, hogy beszéljék meg, ami a tudomására jutott.

hirdetés

Könyveink