hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Modellprogram a koraszülés megelőzéséért

Három régióban indult el az a modellprogram, mellyel a koraszülés megelőzését és az optimális méhen belüli fejlődés támogatását tűzték ki célul, írja az ÉszakMagyarország.

Három régióban – Borsod-Abaúj-Zemplén és Somogy megyében, valamint Budapest egyes kerületeiben – indult el az a modellprogram, mellyel a koraszülés megelőzését és az optimális méhen belüli fejlődés támogatását tűzték ki célul az egészségügyi szakemberek. A projekttel kapcsolatban tartottak csütörtökön képzést az abban részt vevő védőnők és szülésznők számára Miskolcon.

Az eseményt megelőző sajtó­tájékoztatón előbb a projekt szakmai vezetője mutatta be röviden a teljes programot – számol be az ÉszakMagyarország. Dr. Oroszi Beatrix emlékeztetett, mivel október elsején megalakult a Nemzeti Nép­egészségügyi Központ, így ez az intézmény viszi tovább az Országos Közegészségügyi Intézet, illetve ezt megelőzően az ÁNTSZ összes projektjét, így az „Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése” címűt is.

– Ennek fő törekvése, hogy erősítse azt a szemléletváltást, mely az egyén, a közösség és az állam közös felelősségvállalását jelenti, és amely erősíti a lakosság egészségi állapotát. Ennek egyik nagyon fontos eleme a népegészségügy fejlesztése, és azon belül is hangsúlyos terület a gyermekek egészsége, amelyért már a várandósság alatt, sőt családtervezéskor is tehetünk. A projektnek tehát ez az eleme a koraszülés előfordulásának csökkentését tűzte ki célul, ami azért fontos, mert ez nemcsak a gyermekkort érinti, hanem kihatással van az érintettek teljes életére is – hangsúlyozta dr. Oroszi Beatrix.

Elhangzott, bár a koraszülések száma az utóbbi időben némileg csökkent Magyarországon, még mindig igen magas, kilenc százalék körül mozog, ami az európai uniós átlag fölött van.

– Ez azt jelenti, hogy évente nyolcezer gyermek születik meg a kiírt idő előtt. Programunk célja az, hogy időben, de az is, hogy megfelelő súllyal szülessenek a kisbabák, ezért pedig mindannyiunknak tenni kell – szögezte le a szakmai vezető.

hirdetés

Könyveink