2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

MKSZ: nő a nyomás a kórházakon

A Magyar Kórházszövetség szerint a koronavírus járvány őszi hulláma hamarabb gyűrűzött be a kórházakba, mint arra számítani lehetett.

Az első hetek tapasztalatai azt mutatják, hogy jóval nagyobb nyomás nehezedik most a kórházakra, mint tavasszal. A lakosság most sokkal kevésbé türelmes, és jóval kevésbé tartja be a járványügyi szabályokat. 

„A járvány második hullámában különösen fontos, hogy a lakosság és az egészségügyi dolgozók is fokozottan ügyeljenek a maszk használatára, a biztonságos távolság betartására, a fertőtlenítésre, és az elkerülhető kontaktusok számának csökkentésére, mert ezekkel szinte teljesen megelőzhető a fertőzés terjedése, ezek hiányában viszont könnyen elkapható a koronavírus fertőzés, ami - a kórházi tapasztalatok szerint – akár súlyos tüneteket idézhet elő” – hangsúlyozta Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke, aki összegezte a szövetség online megrendezett országos szakmai kongresszusának fontosabb megállapításait.

„Mindenek előtt szeretnénk megköszönni a lakosságnak és a kórházakban dolgozó kollégáinknak, hogy a járvány tavaszi hullámában mellettünk álltak, betartották a kormányzat által hozott szabályokat, és ezek eredményeként az ország összességében jól tudta kezelni a koronavírus terjedését és megfelelő figyelem jutott az érintett betegek ellátására”  – hangsúlyozta Ficzere Andrea. Hozzátette: „Emellett külön köszönetet szeretnénk mondani azoknak a magánszemélyeknek, cégeknek és társadalmi szervezeteknek, akik lehetőségeikhez mérten támogatták a kórházakat és az egészségügyi dolgozókat a járvány tavaszi szakaszában.”

A Magyar Kórházszövetség XXXII. szakmai kongresszusán – amelybe a járványhelyzet miatt online tudtak bekapcsolódni a résztvevők - a koronavírusprobléma teljes spektrumáról tapasztalatot cseréltek a résztvevők, szó esett a megelőzésről, kezelésről, a kórház higiéniáról, a betegút szervezésről, az ápolók és orvosok munkájának segítéséről és támogatásáról, a járványügyi protokollokról, eljárásrendekről, valamint áttekintést nyújtottak a vírus kezelésével összefüggő legfrisseb tudományos ismeretekről is.

A kórházi tapasztalatok összegzéséből az is kiderült, hogy őszre nagyot változott a lakosság hozzáállása, érezhető, hogy elfogyott a türelem és a megértés. Ezzel párhuzamosan az is jól érzékelhető, hogy nem csak fizikailag, de pszichésen is elfáradtak az orvosok és az ápolók, sokan megbetegedtek, vagy karanténban vannak, ami tovább nehezíti a betegellátást.

„A kórházak mindent megtesznek a koronavírus fertőzés miatt, illetve egyéb betegségek okán kórházakba kerülő páciensekért is. Mivel jelenleg sokkal nehezebb helyzetben van az egészségügyi rendszer, mint bármikor, kérjük a lakosság türelmét és a járványügyi előírások fokozott betartását, valamint azt, hogy csak hiteles és megbízható forrásokból, internetes oldalakról informálódjanak a járványhelyzettel kapcsolatosan” – hívta fel a figyelmet az MKSZ elnöke.

A járványügyi helyzetet az ágazat vezetése átlagfinanszírozással segítette a tavaszi időszakban, amely lehetővé tette a bérek kifizetését, valamint azoknak a beszerzéseknek a megvalósítását, amelyek megteremtették a biztonságos betegellátás feltételeit.

Szeptember elsejétől ismét teljesítményfinanszírozásra állt át a rendszer, emellett plusz forrás is érkezett az elmaradt beavatkozások elvégzésére. Tekintettel arra, hogy a második hullámban külön figyelmet fordítunk arra, hogy - amíg a helyzet engedi - a fertőzött betegek mellett minden olyan beteget ellássunk, aki kórházi kezelésre szorul, az MKSZ olyan átlagfinanszírozást tartana szükségesnek, amely három teljes értékű hónap finanszírozását tekinti alapnak és figyelembe veszi a járványügyi költségeket is” – fejtette ki Ficzere Andrea.

(forrás: Magyar Kórházszövetség)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés