hirdetés
2019. augusztus. 18., vasárnap - Ilona.
hirdetés

Mit tegyen az orvos, ha a beteg…

… nem együttműködő, életmódváltásra képtelen, feszült, indulatos, túlzóan szorongó? Számos dolog tőlünk független, nem befolyásolható, de azon tudunk változtatni, miként kommunikálunk. És kellene is, az elégedetlen beteg ugyanis kevésbé tartja be az orvos által javasolt terápiát.

Amikor Pilling János, a Semmelweis Egyetem (SE) Magatartástudományi Intézetének docense a pályáját kezdte, még alig volt információ ilyesmiről. A „nagy fehérköpenyes varázsló” szava volt az egyedüli, szent és sérthetetlen. Mára már jó ideje kötelező tantárgy az orvos-beteg közötti kommunikáció az orvosokat képző egyetemeken, de a helyzet nem sokat változott. A Medical Tribune akkor még csak nyomtatásban megjelenő lapjain talán elsőként számolt be arról, hogy vannak nemzetközi felmérések, melyek szerint az orvos a beteggel való találkozás átlagosan 18. másodpercében átveszi az irányítást, s onnantól csak az ő kérdései vannak a színen; a betegek mintegy fele el sem tudja mondani azt, amiért felkereste a gyógyítót. A helyzet az elmúlt 16 évben sem sokat változott, pedig azt már tudjuk azóta, hogy a nem, vagy nem jól tájékoztatott beteg kevésbé együttműködő, előbb-utóbb „kiesik a terápiából”, s inkább hallgat majd a szomszédtól hallott információkra vagy az interneten olvasottakra, mint a neki segíteni hivatott orvosra.

Paradoxon

Mint Pilling János és Purebl György, az SE docense a hét végén a Lurdy Házban megtartott orvosi kommunikációs továbbképzésen egyaránt fogalmaznak: annak ellenére, hogy mindenki érdeke a jó együttműködés lenne, még sosem volt ekkora paradoxon, hogy az orvosolás ugyan egyre hatékonyabb kezeléseket tud nyújtani, de mindez a betegek számára összességében a legkevésbé tűnik hitelesnek…

Sok orvos ma is azt hiszi, hogy ő kitűnően együttműködik a betegeivel, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO szerint ugyanakkor a krónikus betegek mintegy 20 százaléka nem váltja ki, és kb. 10 százaléka kiváltja ugyan, de nem szedi be a neki felírt gyógyszereket. Az ok legtöbbször a betegtájékoztató elolvasása, amelyből a páciensek megtudják, „hányféle halálnemben halhatnak meg” a gyógyszer szedése miatt. A különféle felmérések összegzése szerint: a betegek kb. egyharmada soha egy szemet be sem szed, kb. 50–60 százalékban szedik a szert, de alul dozírozzák magukat, s kb. 80–90 százalékban „fittyet hánynak” az életmód megváltoztatására tett orvosi javaslatokra.

A hazai felmérések alapján Pilling János szerint az látható, hogy 10 hiperkoleszterinémiás betegből 2 szedi egy év után is a gyógyszereit, ami a kardiológusok szerint kb. 2 hónap után „kidobott pénz”. Az „együtt nem működő asztmásoknál” az látszik, hogy a betegek fele már az első hónapban sem váltja ki a gyógyszert, de a 3. hónap után minden terápiás csoportban 10 százalék alá esik az együttműködők száma. A hazai 2-es típusú cukorbetegek átlagosan fele – a szakma felmérése alapján – egy év elteltével ki sem váltja a szereket; mindezek hátterében számos ok áll.

Változtatni csak a kommunikáción lehet

Forrás: 123 rf.com
Forrás: 123 rf.com

A WHO azt vallja, mintegy 40 olyan tényező van a betegegyüttműködés hiányában, amelyeken nemigen lehet változtatni (pl. iskolázottság, tünetszegénység). Pilling János szerint ugyanakkor azon tudunk változtatni, miként kommunikál az orvos a beteggel, s ez hatással van a betegegyüttműködésre.

Az orvos-beteg közötti kommunikációban gyakori probléma, hogy nem jókor vagy jól közlik az információt. A jó kommunikáció – szemben a korábban már jelezett 18 másodpercnyi „betegidővel” – a közvélekedéssel ellentétben időt spórol az orvosnak is, aminek igencsak híján van. A beteg elégedetlen lesz, ha el sem mondhatja azokat a panaszokat, amikért felkereste a gyógyítót, márpedig az elégedetlen páciens kevésbé tartja be az orvosi javaslatokat.

Ok az is persze, hogy kevés a kevés orvos ideje egy-egy betegre, de néha a túl sok információ is árt, hiszen a docens szerint a betegek nagy része már csak az orvostól hallottak kis részére emlékszik, ha kilépett a rendelőből: az ember rövid távú memóriája egyszerre 5–9 információegység befogadására képes. 15–20 perces betegtájékoztatásoknak (egyszerre) nincs sok értelmük, így inkább hatékonyan kell átadni az információt. Sok az irreális elvárás a gyógyítással kapcsolatban, így fontos pl., hogy előre elmondja a doktor, miről fog beszélni. Az átadandó információkat strukturálni kell, s nem árt nyomatékosítani a fontos tudnivalókat (pl. a reklámiparból, politikából is ismert ismétlésekkel). Tíz másodpercnél nem érdemes hosszabban magyarázni, aztán viszont hagyni kell kérdezni a pácienst, hogy a tájékoztatás egyéni lehessen, s a találkozó végén elismételni azt, ami nagyon fontos. Betegtájékoztatók, prospektusok formájában át kellene adni írásban is a hasznos, de a találkozón el nem hangzó információkat, hogy ezt a beteg később is tanulmányozhassa, s – mivel az internet ma már szinte mindenki életében jelen van – megemlíteni azokat a honlapokat, amelyeken megfelelő kiegészítő információkhoz juthat a páciens.

És akkor még nem beszéltünk a kellő figyelemről, amit a betegek legtöbbje igényel(ne) ahhoz, hogy hitelesnek, megfogadandónak tartsa az ajánlásokat. Legtöbbjük ugyanis pontosan tudja, hogy nem kéne dohányoznia, le kéne fogynia, stb…. A beteg érzéseivel is foglalkozni kell, ezért fontosak lehetnek a beteg mondandójának lényegét ismétlő, átfogalmazó parafrázisok és az empátia, ami azonban nem jelenti azt, hogy az orvosnak minden betege minden panaszát át kellene élnie – figyelmeztettek az előadók. Azt kell megérteni, hogy mi zajlik a betegben és azt vissza is jelezni számára a megfelelő és meggyőző kommunikáció jól tanulható eszközeivel.

Agresszió, indulat

Alig múlik el hét, hogy a média ne lenne tele egészségügyiek elleni agresszióval. A vizsgálatok szerint a fizikai erőszakkal fenyegetettség az egészségügyi dolgozók minimum 12, maximum 64 százalékát érinti, s a dolgozók 2–32 százaléka áldozattá válik. A verbális agresszió értelemszerűen gyakoribb (22–90 százalék) – Pilling dr. szerint tudomásul kell venni, hogy az egészségügy veszélyes üzem, az agresszió újra és újra elő fog kerülni, de meg lehet tanulni kezelni!

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a rendvédelem után az egészségügy az agresszióval legveszélyeztetettebb terület, amire érdemes felkészülni. Bár az SE docense szerint agressziókezeléssel is foglalkozó munkája kezdetén még csaknem viccesnek tűnt a megoldást jelentő listájának felsorolása, mára számos helyen, számos dolgot megvalósítottak már a javasoltakból. Az ajánlat része, hogy az agressziót leginkább megelőzni kellene, melynek része a többi közt az intézményi kockázatelemzés, a biztonsági szabályzat, vagy az agressziókezelési tréning az egészségügyi dolgozóknak.

Azokon a helyeken, amelyeken bevezettek megelőző intézkedéseket, 74–96 százalékkal csökkent a korlátozó intézkedések száma. Mint elhangzott, a dühös, agresszív, ordító pácienst – ha nincs életveszélyes állapotban és ajánlanak számára másik intézményt – nem kötelező ellátni, nyugodtan el lehet küldeni a rendelőből. Azt azonban jó tudni, hogy az egészségügyben tapasztalható agresszió oka legtöbbször valamilyen szenvedélybetegség, de a második leggyakoribb kiváltó ok a nem megfelelő bánásmód.

Köbli Anikó
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés