hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Minden ötlet imában jött

A Magyar Idők a 777 blog Off­line rendezvényén járt, ahol Csókay András és Kásler Miklós mondták el, hogyan élik meg hitüket a hivatásukban.

– Az ősrobbanás megfejtése eltörpül amellett a misztérium mellett, ahogy Isten létezést teremt. Képes előhívni a létet a nemlétből. Ha erre ráeszmélünk, olyan mélységekbe jutunk el, olyan igaz­ságokat tudunk felismerni, ami rendkívüli módon segítheti az életben és a tudományokban az igazságok felismerését – jelentette ki Csókay András idegsebész, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ idegsebészeti osztályának vezető főorvosa a napokban több száz fiatal előtt a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében.

Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója ugyanitt kijelentette: minden Isten léte mellett szól, semmi nem szól ellene. – A legegzaktabb tudománynak a matematikát tartják, azonban Kurt Gödel osztrák matematikus bebizonyította, hogy nem lehet olyan matematikai képletet felírni, amit ne lehetne egy másik matematikai képlettel megcáfolni – fejtette ki a professzor.

A két kutató már több interjúban és fórumon tanúbizonyságot tett hitéről és arról, hogy a kereszténység igenis összeegyeztethető a tudományokkal – esetükben az orvostudománnyal.

– Nekem az összes sebészi ötlet, amiből aztán eredmény lett a betegeim­nek, az mind imában jött – fogalmazott Csókay András, aki szerint bár Isten tele van misztériumokkal, amelyeket tudományosan nem tudunk bizonyítani, Jézus Krisztus feltámadásának három tudományos bizonyítéka is van. A természettudományos bizonyíték a torinói lepel. A NASA tudósai kiderítették, ahhoz, hogy egy ilyen lenyomat létrejöjjön, olyan erős sugárzás szükséges, amelyet sem a természet, sem a tudomány nem képes előállítani.

A teljes beszámoló a Magyar Időkben.

(forrás: Magyar Idők)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés