hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Gyógyítás

Minden antibiotikumnak ellenáll a gonorrhea

Antibiotikum-rezisztenssé vált a gonorrhea, legalábbis Walesben és Angliában a szexuális úton terjedő betegségre használt gyógyszerrel szemben igen ellenálló baktériumtörzseket fedeztek fel. Ez pedig jelentős közegészségügyi kockázatot jelent, mert a gonorrhea a második leggyakoribb nemi betegség a szigetországban.

A gonorrhea leginkább a fiatalok között terjed Angliában, ahol a második leggyakoribb nemi úton terjedő betegség. A korai tünetek enyhék lehetnek, és a legtöbben nincsenek tisztában azzal, hogy elkapták a kórt.

Azonban ha nem kezelik a fertőzést, akkor annak súlyos következményei lehetnek, főleg a nőknél, akik akár medencegyulladást is kaphatnak, ami pedig tönkre teheti a petevezetéket, és így terméketlenséget okozhat.

A brit Egészségvédelmi Hivatal (HPA) 2001-ben indított felmérésével azt figyelte, a betegség hogyan reagál az antibiotikumokra. 2007-ben hét olyan fertőzöttet találtak, akiknél a baktérium már ellenálló volt az azithromycinnel szemben.

A további monitorozás során megmutatkozott, hogy az évek folyamán a fertőzés egyre ellenállóbb lett az antibiotikumokkal szemben. Azaz a kezelés hatástalan, megemelt gyógyszeradagokkal is. Ráadásul a skóciai és amerikai felmérések ugyanerre az eredményre jutottak.

Ugyan nem ezt az antibiotikumot ajánlják elsőként a gonorrhea kezelésére, azonban úgy tartják számon, mint ami segíteni tud, ha a hagyományos kezelés nem használ. Az ellenállás kifejlődésének oka lehet az is, hogy az azithromycint kis adagban használják egy másik nemi betegség, a chlamydia ellen is. Márpedig vannak jó páran, akik mindkét betegségben szenvednek, csak a gonorrheát nem diagnosztizálták, és így nem is kezelték náluk.

Dr. Stephanie Chisholm, a kutatás vezetője szerint ráadásul más antibiotikumok – a ciprofloxacin, a tetracycline és a penicillin – már használhatatlannak bizonyult a gonorrhea kezelésére. Az utolsó lehetőség – volt – az azithromycin. Ezért az orvosok arra figyelmeztetnek, mindenki védekezzen, ha szexuális kapcsolatot létesít.

InfoRádió

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés