hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Milliárdokkal szponzorálják az orvosokat

Több mint kétmilliárd forinttal támogattak tavaly a gyógyszer- és orvostechnikai cégek különféle szakmai rendezvényeket – írja a VG.hu.

Budapesttől Milánón át Seattle-ig, kórházakban és klinikákon, sörözőkben és éttermekben, hotelekben és konferenciaközpontokban tartott több száz egészségügyi konferencia, szimpózium, ülés, tanfolyam, vándorgyűlés és egyéb esemény megrendezéséhez, illetve az azon való részvételhez nyújtottak anyagi segítséget magyar orvosoknak, intézményeknek és szakmai társaságoknak tavaly a gyógyszer- és orvostechnikai cégek. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) által közzétett információk alapján az összes támogatás éves szinten meghaladta a kétmilliárd forintot. Amióta pedig 2012 második felétől az OGYI kötelezően nyilvánosságra hozza az erre vonatkozó adatokat, összességében már a hárommilliárd forintot is meghaladta a gyógyszer- és orvostechnikai ipari szponzoráció összege.

A támogatások között vannak néhány ezer forintos és milliós tételek is. A cégek kizárólag a szponzoráltaknak a rendezvénnyel közvetlenül összefüggő költségeit finanszírozhatják, így az utazási és a szállásköltséget, a részvételi díjat, vagy a terembérletet – olvasható a vg.hu-n.

A gyógyszercégek által bejelentett rendezvények OGYI által nyilvánosságra hozott listája itt érhető el.

(forrás: vg.hu)
hirdetés

Könyveink