2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Mi lett az ideiglenes járványkórházakkal?

Vuhanban nagyon rövid idő alatt két járványkórházat is felhúztak, hogy kezelni és izolálni tudják a fertőzötteket, írja a Liner.

Az ezerágyas Huoshenshan Kórház február 3-án nyitotta meg kapuit, majd öt nappal később az ezerötszáz ágyas Lieshenhshan Kórház is működőképessé vált. A kínai média jelentései szerint habár az utóbbi kórház sokkal lassabban telt meg, de végezetül mindkét kórház elérte a kapacitásának határait a pandémia tetőpontján.

A szóban forgó két kórházzal együtt 40 olyan kórház volt Vuhanban, ahol a súlyosan beteg koronavírus-fertőzötteket kezeltek, ezen belül is legalább 16 ideiglenes kórház volt, példának okáért konditermeket, kiállító központokat, konferenciatermeket is átalakítottak, bár ez utóbbiaknál általában enyhe megbetegedésű fertőzötteket kezeltek.

A kínai állami média jelentése szerint a Leishenshan körülbelül 2000 beteget kezelt két hónap leforgása alatt, és a kormány tisztviselői többször elmondták, hogy nem tervezik lebontani az intézményt, ugyanis egy második járványhullám esetében „bármikor reaktiválhatónak kell lennie”. A két járványkórház dolgozói visszatértek eredeti munkahelyükre, de bármikor mobilizálhatók.

Az, hogy mi lesz a sorsa ezeknek a járvány után, egyelőre nehezen megjósolhat, de ha a 2003-as SARS-járvány során épített Xiaotangshan Kórház sorsából indulunk ki, akkor nem sok jó vár a vuhani kórházakra sem. Yanzhong Huang egészségügyi szakértő elmondása szerint a SARS-járvány idején felhúzott kórházat egyáltalán nem hosszú távra építették, legfeljebb három évet adtak neki, hogy ellássa az ideiglenes kórház funkcióját.

A járvány lecsengése után elhagyatottá vált, 2010-ben pedig a lebontásáról döntöttek. A helyzet viszont az, hogy teljesen nem pusztították el, hiszen 2020 januárjában megkezdték a renoválását a SARS-CoV-2 helyzetre tekintettel. Április végéig ugyanakkor ezt az ötletet is elvetették, viszont kérdéses, a 17 évnyi elhagyatottság után mekkora kárt okozott, írja a Liner.

(forrás: Liner)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés