Mi lesz veled, egészségügy?
Milyen változásokra lenne szükség elsősorban az egészségügyben? Máté-Horváth Nóra aneszteziológus-coach írását a WMN közli.
Azt mondod, kedves egészségügyben dolgozó kollégám, akárcsak sok laikus véleményalkotó, hogy majd akkor lesz itt tényleges reform, ha teljesen összedől az egészségügy.
Azt mondod, hogy akkor majd lesz nemulass, akkor már végre cselekedni kell, a mostani egészségügy helyét égessük fel, hintsük be sóval, és csináljunk utána valami alapjaiban újat.
Azt mondod, csak a jelenlegi rendszer teljes összeomlása után teremthető új rendszer. Fáradt vagy, és én értelek, de minden tiszteletem mellett én azt mondom, nincs igazad.
Az egészségügyi rendszer sosem fog a szó szoros értelmében összedőlni. Soha nem fogja sem külső nyomás, sem belső akarat ilyen szembetűnő és visszafordíthatatlan sorsra juttatni a rendszert. Nem dől össze, nem hullik darabjaira, valamilyen formában mindig állni fog – így hát nem érdemes várni a drámai fordulatot, sokkal inkább keresni kell az apró változtatási lehetőségeket. Igen, nekünk, benne dolgozóknak, ha már más nem teszi.
Nem hiszel benne? Pedig nem az optimizmus és a romantikus naivitás, hanem a realizmus beszél belőlem, amikor azt mondom, ez a rendszer nem dől össze. Öt érvem van, akad köztük szomorúan valóságos, és van köztük szívet melengető is. Meghallgatod? Megvitatjuk? Rólunk szól.
1. Királyok, bárók és hűbéresek
Te is tudod és én is, hogy egészségügyünk egy feudalista, merev rendszer – nem sokban különbözik társadalmunk más feudalista és merev rendszereitől. Orvosbárók és hűbérurak osztották fel egymás között ezt a törékeny világot, és kezdtek el uralkodni saját kamarájuk, szakmai szervezetük, kórházuk, osztályuk, részlegük felett úgy, hogy talán el is vesztették eredeti, – talán még a közérdeket és a betegeket szolgálni kívánó – szempontjaikat is, teret engedve saját, kevésbé köz-, ám sokkal inkább öncélú szándékaiknak. Mandátumaikat folyamatosan és sorozatosan hosszabbítják önmaguknak és egymásnak, titulusokat gyűjtenek- és alkotnak olykor maguknak, és elvárják, hogy megszólításukkor mindenki más kínosan ügyeljen megnevezéseik pontos sorrendben történő kimondására.
Alászolgája, professzor urak, igazgató urak és főorvos urak!
Ami a megújulás beengedését és saját érdekeik másodvonalba helyezését illeti, olykor pont annyira merevek, mint a rendszer, ami teret engedett nekik. Kimozdíthatatlan bástyaszerepükből adódóan, ha rajtuk múlik, sosem fog összeomlani az az egészségügyi struktúra, ami évtizedek óta kiszolgálja őket.
2. Oszd meg és uralkodj!
Egységben lenne az erő, de egység nincs. Szemben áll orvosbáró az orvosbáróval, vazallus az orvosbáróval, de olykor vazallus a vazallussal is, ha éppen úgy adódik. Ugyanis irigykedve tudja egymást nézni orvos és orvos, orvos és nővér, nővér és nővér is. Emberi játszmákba kezdünk, holott mindannyian ugyanazokkal a gondokkal küzdünk, ugyanúgy túlhajszoltak vagyunk, és ugyanúgy a teljes valónkkal harcolunk napról napra az egészségügy irracionalitásai ellen – az egyre növekvő terhelés mellett. Megosztott réteg vagyunk mi, az egészségügyben dolgozók rétege, valós összefogásra nehezen ösztönözhetők, és ezáltal nagyon kiszolgáltatottak a mindenkori politikának. Nincs ez másképp az egészségügyön kívüli világban, napjaink társadalmában sem.
Ahhoz, hogy a mostani rendszer belső elhatározásra, hirtelen vegyen drámai fordulatot, közös akaratra lenne szükség. Közös akarat pedig nincs.
