hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Merre tart az onkológiai intézet?

Újabb öt évre megkapja a legmagasabb színvonalú európai onkológiai központoknak járó minősítést az Országos Onkológiai Intézet – mondta a Magyar Időknek Polgár Csaba, akinek Kásler Miklós átadta az intézet főigazgatói posztját.

Melyek lesznek a fő irányelvek, illetve tervez-e hangsúlyeltolásokat az irányításban?

– Magyarországon talán mi leszünk az az egészségügyi intézmény, ahol a legkevesebb változás fog történni, hiszen ugyanaz az ember lesz a főnökünk, mint eddig, csak magasabb pozícióban. A legfontosabb feladatomnak – most, hogy Kásler miniszter úr megtisztelt a bizalmával – azt tartom, hogy folytassam a több évtizede tartó, felfelé ívelő, előremutató klinikai munkát, kutatási és oktatási tevékenységet. Mivel az utóbbi öt évben a főigazgató általános helyettese voltam, és három éve a Semmelweis Egyetem Onkológiai Tanszékének vezetését is átadta nekem, nem ért váratlanul a felkérés, miután megtudtuk, hogy Kásler Miklós professzor miniszter lesz. Az elődöm alatt elindult fejlesztési programok véghezvitele önmagában nagy feladatot fog jelenteni.

Milyen területekre terjednek ki ezek a fejlesztések?

– A legaktuálisabb a mellkasi központ fejlesztése és a tüdőtranszplantációs program kiterjesztése kormányzati támogatásból, ami még idén elkezdődik, valamint egy nagy volumenű fejlesztés mind az épületeket, mind a műszerparkot tekintve. Rendkívül nagy előrelépés, hogy szeptembertől elindul az onkológia mint önálló tantárgy oktatása a Semmelweis Egyetem ötödéves medikushallgatóinak, ami hiánypótlónak tekinthető. Remek példája ez az egyetem és az onkológiai intézet szoros együttműködésének, ami egyébként a szakember-utánpótlás megoldását is segíti. Emellett az Egészséges Budapest program (EBP) keretében egy új, ötszintes épületet fog kapni az intézmény, itt lesz az egynapos diagnosztikai központ, amivel minimálisra rövidítjük az intézetbe érkező betegek kivizsgálását, ideértve a képalkotó- és laborvizsgálatokat is. Ebbe az épületbe kerül majd a patológiai osztály és a különböző kutatóosztályok, többek között az onkogenomika. Lehetőségünk lesz egy országos telemedicina-központ kialakítására, amellyel az összes hazai onkológiai központot összekapcsoljuk, és virtuális onkoteameket tartunk, így az összes érintett szakember együtt tud véleményezni anélkül, hogy más kórházba kellene utazniuk.

Nem teher, hogy miután elődje lett az emberi erőforrások minisztere, jóval nagyobb figyelem irányul az onkológiai intézetre?

– Nem tehernek, sokkal inkább lehetőségnek tartom az egész magyar onkológia számára, hogy ez a terület még nagyobb figyelmet kaphat a népegészségügyi problémák közül. Kásler professzor úr eddigi nyilatkozataiból is kitűnik, hogy a népegészségügyi megbetegedéseket, a kardiológiát és onkológiát kiemelten fogja kezelni. A Magyar nemzeti rákellenes program – amely még 1993-ban jött létre Kásler Miklós kezdeményezésére, és azt azóta többször frissítettük – remélhetőleg meg fogja kapni a kormányzati támogatást, anyagi háttérrel együtt.

A teljes interjú

(forrás: Magyar Idők)

cimkék

hirdetés

Könyveink