hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Merkely Béla is bejelentette, hogy itt az ötödik hullám

Az alapimmunizáció a betegség súlyos lefolyásával, a harmadik oltás a járvány terjedésével függ össze, ezért fontos, hogy ez a két paraméter magas legyen az országban.

Az omikron variáns miatt Magyarországra is megérkezett a járvány ötödik hulláma – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az Origo összefoglalója szerint. Hozzátette azt is, hogy ez a variáns nagyon könnyen fertőz, ezért teljes védelmet csak a harmadik oltás felvétele ad. A teljes oltás a három oltás – hangsúlyozta.

A kardiológus professzor tavaly november végén az M1 aktuális csatornán az Afrika déli részén felfedezett omikron mutánssal összefüggésben azt mondta: minden elképzelhető, ez egy ezerarcú vírus. Az alapimmunizáció a betegség súlyos lefolyásával, a harmadik oltás a járvány terjedésével függ össze, ezért fontos, hogy ez a két paraméter magas legyen az országban.

A rektor a Kossuth Rádióban most azt hangsúlyozta, az omikron nagyon fertőzőképes. Csütörtökön több, mint 2 millió fertőzött volt a világban, sokszor annyi, mint a korábbi hullámok csúcsa idején. Emiatt Magyarországon is akár több tízezer fertőzött lehet majd a járvány csúcsán egy nap alatt.


 

(forrás: Origo)
hirdetés

Könyveink