hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Méltányosan méltatlankodtak

A visegrádi országok orvosszervezetei hónapok óta készültek a keddi összehangolt ágazatmentő demonstrációra, a magyar rendezvény azonban kifejezetten visszafogottra sikeredett.

Az egészségügyi államtitkár nem is mulasztotta el megköszönni a hazai orvosszervezetek “méltányos hozzáállását”. Szócska Miklós a fő rendezvény idején éppen a közbeszerzésekkel elérhető megtakarításokról tartott sajtótájékoztatót, s itt beszélt arról is, hogy az így nyert pénz jellmezően majd  a bérekre megy.

A négy ország testvérdemonstrálóinak fő követelése éppen a bérek, s általában az ágazat anyagi pozícióinak javítása volt. A magyarországi akció központi eseményét Budapesten a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának épülete előtt tartották. A megmozdulás szervezőjének, Bélteczki Jánosnak, a Magyar Orvosok Szövetsége elnökének becslése szerint mintegy háromszázan gyűltek össze, országszerte pedig nagyjából tízezren csatlakoztak az akcióhoz. Többen erre az alkalomra készített közös jelvényt tűztek ki, egyes orvosok szóban is tájékoztatják betegeiket akciójuk lényegéről. (A nol.hu riportere délelőtt nem sok nyomát látta ennek az aktivitásnak a felkeresett budai intézményekben.)

 Bélteczki János elmondta: a négy visegrádi országban a problémák hasonlók, de különböző mértékben érintik az egyes országokat. Példaként említette az egészségügy alulfinanszírozottságát, az életpálya hiányát, valamint az egészségügyi dolgozók nagy fokú migrációját. Akciójuk célja, hogy a döntéshozók, illetve az országok lakosságának figyelmét felhívják arra, ezek a problémák veszélyeztetik a közfinanszírozott egészségügyi ellátását.

Az elnök elismerte és megköszönte az ágazatban idén történt bérfejlesztést, de hozzátette: ennek folytatására továbbra sincs törvényi garancia. Az MTI-nek azt mondta: a bértárgyalások folytatására az egészségügyi államtitkárságtól egyelőre csak ígéretet kaptak, de konkrét időpontot még nem.

Az orvosok keddi figyelemfelhívó akcióján több más érdekvédő szervezet is képviseltette magát. A demonstráción ott volt többek között Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, a Magyar Rezidens Szövetség elnökségének több tagja, Selmeczi Kamill, a Fakoosz Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke, valamint Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke is.

Éger István az újságíróknak elmondta: a mostani demonstráció követelése nem az, hogy a magyar egészségügyben dolgozóknak európai uniós béreket fizessenek, hanem hogy legalább az adott országban jellemző nemzeti átlagbér háromszorosát érje el a fizetésük. Ettől viszont még nagyon messze vannak - mondta. Megjegyezte: "tagadhatatlan és nem jelentéktelen", hogy az idén az ágazatban történt béremelés, de ennek folytatása Éger István szerint is bizonytalan.

 

 

Kedden a cseh egészségügyiek is részt vettek a négy visegrádi ország orvos-szakszervezeteinek közös akciójához.

Martin Engel, a cseh orvosi szakszervezetek (LOK) elnöke a prágai Na Bulovce kórházban arról beszélt, hogy az orvosok szerint a cseh egészségügy rossz irányba fejlődik, amely ellentétes a páciensek érdekeivel. "A piaci elvek meghonosodása az egészségügyben, a kórházak zavaros privatizációja és az egészségbiztosítók pozíciójának erősödése az egész cseh egészségügyi rendszert, az egész ellátást veszélyezteti" - hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.  Leszögezte, hogy a négy visegrádi ország orvos-szakszervezetei által szervezett akciónak három célja van: megmenteni az egészségügyet mint közszolgálatot; garantálni, hogy az egészségbiztosítók az orvosi beavatkozás valós árát fizessék az egészségügyi intézményeknek; elérni, hogy az egészségügyi dolgozók átlagbére másfélszerese-háromszorosa legyen az országos átlagbéreknek.

A mintegy 200 csehországi kórház többségében délben, általában az ebédszünetben félórás nagygyűlésekre került sor, amelyeken a dolgozók ismételten megfogalmazták bérköveteléseiket, s tiltakoztak számos kórház és egészségügyi intézet esetleges megszüntetése, valamint az egészségbiztosítók szerintük egyoldalú gazdasági nyomása ellen.

A tiltakozó akciók jelképesek voltak, a kórházak nagyságától függően általában több tucatnyi, esetleg száz-kétszáz résztvevővel.

***

 A hirado.hu beszámolója szerint Varsóban az egészségügyi tárcához "sztrájkőrséget" szerveztek a demonstrálók.




(forrás: MTI, MedicalOnline, Index)
hirdetés

Könyveink