hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Mellrák: kinek kell kemoterápia?

A daganatszövet elemzésével pontosan kimutatható, hogy az emlőrákkal megműtöttek közül kinek indokolt kemoterápiát adni – idézi dr. Landherr László elnököt a Magyar Szenológiai Társaság közleménye.

A mellrák gyógyításának alapja a betegség korai felismerése, majd a daganat gyors műtéti eltávolítása. A műtétet sok esetben sugárkezelés és kemoterápia követi, mert ezáltal csökkenthető a daganat helyi kiújulásának vagy távoli áttétek képződésének kockázata. A kemoterápiás kezelésre azonban nincs mindig szükség - írják közleményükben.

– Az esetek többségében a daganat mérete, a tumor szövettani és biológiai jellemzői alapján a patológiai és a képalkotó vizsgálatokból egyértelműen megítélhető, hogy melyik betegünknek javulnak az életkilátásai a kemoterápiától. Vannak azonban olyan korai stádiumban felfedezett emlődaganatok, amelyeknél kemoterápia nélkül sincs nagy kiújulási kockázat, tehát a műtét után nem szükséges ez a kezelés. A határesetekben a szakorvosok a „biztonság kedvéért” jellemzően inkább javasolják a kemoterápiát, a betegek pedig hasonló megfontolásból felvállalják az esetenként hosszú táppénzzel, rövid és hosszabb távú mellékhatásokkal egyaránt járó kezeléseket, mivel az elmulasztott terápia később nem pótolható – magyarázza Landherr László,  az Uzsoki utcai Kórház Fővárosi Onkoradiológiai Központ centrumvezető főorvosa.

Magyarországon évente hétezren szembesülnek emlőrákkal, közülük mintegy ötszáz nőnél nem egyértelmű, hogy indokolt-e számukra a műtét utáni kemoterápiás kezelés vagy sem.

A főorvos hozzáteszi: több genetikai tesztet is kidolgoztak már a betegek kilátásainak megítélésére, ezek közül a leginkább megbízható vizsgálatot – a hazai gyakorlattal ellentétben – sok ország egészségbiztosítója is finanszírozza, hiszen annak eredménye nyomán már magabiztosan kijelenthető, hogy valakinek van vagy nincs szüksége kemoterápiára. Az eredmény ismeretében a betegek egy része megkímélhető a kemoterápia mellékhatásaitól, hamarabb felépül és visszaállhat munkába, illetve nem kell az onkológiai, valamint az azt kiegészítő kezelésére, ápolására sem költeni. A tapasztalatok szerint azok a betegek pedig, akiknél a genetikai vizsgálat a kemoterápia szükségességét erősíti meg, nagyobb elszántsággal és együttműködési készséggel csinálják végig a terápiát – fogalmaz a társaság közleménye.

(forrás: Magyar Szenológiai Társaság)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés