hirdetés
2017. szeptember. 24., vasárnap - Gellért, Mercédesz.
hirdetés

Megújult az onkológia az Egyesített Szent István és Szent László Kórházban

"A kemoterápiával szemben más megoldások kerülnek előtérbe"

Több mint 400 millió forintból újult meg az Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézet (ESZSZK) onkológiai osztálya, jelentette be az egység keddi átadásán Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

hirdetés

Elmondta: a hazai halálozások kilenctizedéért a fertőző és krónikus betegségek, a szív- és érrendszeri, a daganatos, a légzőszervi és emésztési betegségek a felelősek, tavalyelőtt a daganat volt a vezető halálok, holott négyből három esetben elmondható, hogy korai szűréssel jelentősen javíthatóak lettek volna a gyógyulás esélyei.

Vályi-Nagy István, az ESZSZK főigazgatója kiemelte: jelenleg évi 50 ezer fekvő- és tízszer ennyi járóbeteget látnak el, és ez a szám az intézményi centralizáció esetén csak nőni fog. A most létrehozott osztályt több különálló épületből költöztették egybe, egy- és háromágyas szobákkal újabb csúcsszínvonalú részleget alakítva ki.

Szavai szerint ez a betegek gyógyulását éppúgy javítja, mint a munkatársak megtartásának esélyét.  Szólt arról is: forradalmi változások előtt áll a daganatos megbetegedések kezelése, így a következő öt évben a kemoterápiával szemben előtérbe kerülnek más megoldások; erre készülve az Országos Onkológiai Intézettel közösen 3,5 milliárdos pályázati forrást nyertek el a terápiák és a diagnosztika fejlesztésére. Az eseményen elhangzott: az osztály a Szent László Kórház telephelyen egy teljesen felújított épületbe költözött át; a fejlesztés költségeiből 270 millió forintot az Emberi Erőforrások Minisztériuma, 94 milliót a kórház, 40 millió forintot a Szerencsejáték Zrt. állt.

 

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés