hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Megszűnik az onkológiai gondozói hálózat

Átadta az egészségügyért felelős államtitkárságnak az ez évre vonatkozó kapacitás felülvizsgálati jelentését az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. A pénztár Finanszírozási Főosztályának főosztályvezető-helyettese, Molnár Attila ezt az Önkormányzati Egészségügyi Napok ez évi konferenciáján jelentette be.

Molnár Attila tájékoztatása szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár számára jogszabály írja elő az ellátórendszer kapacitásának évenkénti rendszeres felülvizsgálatát, ami mindenkor a megelőző finanszírozási év teljesítményadatain alapul. A javaslat elkészítésekor a pénztár szakértői számára nehézséget jelentett, hogy a 2009. évi kapacitás felülvizsgálatának folyamata még nem zárult le minden szolgáltató esetében; a járóbeteg-szakellátás területén a területi ellátási kötelezettség (TEK) módosítása jelenleg is zajlik, de probléma az is, hogy az aktív fekvőbeteg-szakellátást illetően az OEP nem rendelkezik aktualizált TEK adatbázissal.

Molnár Attila felhívta a figyelmet arra is, hogy az országos teljesítmények monitorozása során egyértelműen kiderült: a jelenleg rendelkezésre álló, a betegek krónikus ellátására fenntartott kapacitások nem elégítik ki a szükségleteket. De gond az is, hogy a progresszivitás fogalma és szakmai tartalma nem tisztázott, és a szakmakód rendszer sem egyértelmű – állítják a biztosító szakértői.

Alapelvek

A biztosító az egészségügyért felelős államtitkárság számára megküldött javaslat elkészítése előtt felállított néhány kötelezően követendő alapelvet. Így például a laboratóriumi ellátásban csak azoknál a szolgáltatóknál javasoltak kapacitásbővítést, ahol a kétperces szabály miatt bizonyítottan jelentős finanszírozáskiesést tapasztaltak. Az aktív fekvőbeteg-szakellátás területén nem javasoltak kapacitásbővítést azokban a szakmákban, amelyekben az országos kapacitáskihasználtság átlaga nem érte el a 70 százalékot.

Járóbeteg-szakellátás – OEP javaslat

Járóbeteg-szakellátás

A járóbeteg-szakellátás terén nagyjából a kihasználatlan kapacitással megegyező többletigényért fordultak a szolgáltatók a pénztárhoz (lásd az 1. táblázatot). A biztosító a fogászat terén 5, a gondozóintézeti ellátás esetében pedig 1,84 százaléknyi növekedést javasolt. A járóbeteg-ellátásban Molnár Attila szerint a legjelentősebb változás a gondozóintézetek támogatási rendszerének módosítása lesz: a fix díjas finanszírozás 2011. július 1-től megszűnik, és az ellátásra fordított pénzt a teljesítmény arányában kapják meg a szolgáltatók. (Erről bővebben lásd keretes írásunkat) Az onkológiai gondozói hálózat a jelenlegi elkülönült formájában megszűnik, a gondozási tevékenység a jövőben a szakrendeléseken folyik majd.

Az aktív fekvőbeteg-szakellátásra vonatkozó kapacitáselemzés adatai

Fekvőbeteg-ellátás

Az aktív fekvőbeteg-ellátásban a 44 389 ágyból 3163 kapacitása kihasználatlan, és ebből 1165 ágy megszüntetésére tett az OEP javaslatot. Ezzel szemben a szolgáltatók 4703 ágynyi többletkapacitásra nyújtottak be igényt – a Közép-Magyarországi régió intézményei 1466-ra –, és ebből 489-et tartott elfogadhatónak az OEP. Ha az egészségügyért felelős államtitkárság elfogadja a pénztár szakértőinek javaslatát, akkor összességében 676 aktív ágy szűnik meg az országban (lásd a 2. táblázatot).

Súlyponti kórházak kapacitáselemzése

Mivel a súlyponti kórházak kapacitásait kizárólag törvénymódosítással lehet megváltoztatni, a biztosító szakértői ezek módosítását nem javasolhatják, ám felmérték az igényeket, és eszerint a megaintézményekben aktív ellátásra fenntartott ágyak közül 1998 kihasználatlan, ezzel szemben a szolgáltatók 3509 ágynyi kapacitásnövekedést szeretnének elérni (lásd a 3. táblázatot). A krónikus betegek ellátására fenntartott kapacitás átrendezése nem okoz jelentős változást az ágazatban (lásd. 4., 5. és 6. táblázatot).

Ápolási ellátások kapacitáselemzése

 

Krónikus ellátások kapacitáselemzése

 

Rehabilitációs ellátások kapacitáselemzése

A gondozóintézeti ellátás finanszírozásának változása

– a fix díjas finanszírozás 2011. július 1-től megszűnik

– a gondozási tevékenység finanszírozása komplex gondozási OENO-k (Orvosi Eljárások Nemzetközi Osztályozása) alapján teljesítményfinanszírozással valósul meg

– a komplex gondozási OENO-kra az érintett szakmák tesznek javaslatot ez év végéig

– minden érintett szakma felülvizsgálja – szükséglet alapon – a jelenlegi gondozói struktúrát és javaslatot tesz az ésszerűsítésre

Tinnyei Mária
a szerző cikkei

(forrás: Medical Tribune)
hirdetés

Könyveink