hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Megszűnés fenyeget 1500 kisebb egészségipari céget

Alacsony az egészségipar belpiaci súlya – mondta a Világgazdaságnak Kern József, a Magyar Egészségipari Gyártók Szövetségének felügyelőbizottsági tagja.

Hat, hazai tulajdonú egészségipari cég tavaly alapította meg a Magyar Egészségipari Gyártók Szövetségét, amelyre Kern József szerint azért volt szükség, mert úgy érezték, hogy bár több szervezet is létrejött az orvostechnikai ipar képviseletére, a piac sokszínűségéből adódó sokféle érdek miatt a hazai ipar védelme nem jelent meg markánsan. Hozzátette, hogy a szövetség tagvállalatai a magyar tulajdonú hazai orvostechnikai eszközgyártók exportjának a 80 százalékát adják, 1300 főt foglalkoztatnak, beszállítóikon keresztül pedig ennek legalább a háromszorosát. Mindez ez elég jelentős teljesítmény ahhoz, hogy a gazdaságfejlesztéssel foglalkozó kormányzati szakértők partnerként tekintsenek rájuk.

A szakember a Világgazdaság mai számában megjelent interjújában kifejtette azt is, hogy az érintett hazai cégek 70 százaléka nem tud megfelelni a jövő májusban életbe lépő, szigorú uniós szabályozásnak, amelynek célja a betegbiztonság javítása, ám ennek érdekében nagyon szigorú feltételeket támaszt. A cégeknek több tízmillió forintot kell költeniük új dolgozók felvételére és a nyilvántartási- és termék-nyomonkövetési rendszerek bevezetésére.

Az új szabályozás újrarendezheti a piacot, amelyről világszerte eltűnhet a gyártók és a kereskedők egy része, a tőke pedig koncentrálódik. A kkv-k legfeljebb a multik beszállítói lehetnek. Kern József becslése szerint Magyarországon 1500 egészségipari kis cég szűnhet meg, ezért nagyon tudatos iparstratégiára, kormányzati lépésekre van szükség, hogy Magyarország meghatározó szerepet játszhasson a régió egészségiparában.

Mint mondat, fontos lenne, hogy a magyar orvostechnikai cégek a hazai ellátórendszer kiszolgálásában is jelentős szerephez jussanak, mert most a bevételüknek csak a 18 százaléka származik belföldről. Németországban ez az arány 60, Franciaországban 80 százalék. Ezért üdvözölték azt a két évvel ezelőtti kormányhatározatot, amely szerint a hazai gyártók magyarországi piaci részesedését 2020-ra az akkori 18 százalékról 30 százalékra kívánják emelni. E téren előremutató az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kidolgozott egészségipari stratégia.

(forrás: Világgazdaság)
hirdetés

Könyveink