hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Megszólalt Havas Szófia

A fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottságának szocialista tagja megerősítette, hogy a Heim Pál Gyermekkórházban, a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, valamint a János Kórházban indulhatnak fegyelmi eljárások.

Amint arról a MedicalOnline beszámolt, Tarlós István korábbi ígéretéhez híven kedden találkozott a fővárosi kórházak vezetőivel. A megbeszélésen közölte, hogy négy intézmény – a Jahn Ferenc Dél-pesti, az Uzsoki utcai, a Szent Imre kórházak, valamint a Központi Stomatológiai Intézet – vezetői posztjára pályázatot ír ki. Az egyeztetés után a főpolgármester azt is bejelentette, hogy három intézményben hamarosan fegyelmi vizsgálat indul, ám ennek konkrét okairól nem volt hajlandó nyilatkozni.

A János kórház megbízott orvos-igazgatója, Havas Szófia elmondta, a főváros csak a főigazgatók felett gyakorol munkáltatói jogokat, így - ha a fegyelmi eljárás felelősségre vonással zárul - csak ők menthetők fel.

Havas Szófia közölte, megbízott orvos-igazgatóként sincs információja arról, hogy Tarlós István milyen dokumentumok alapján indít vizsgálatot, nem ismeri ezeket a papírokat.

Tarlós István fideszes főpolgármestere reggel a TV2 Mokka című műsorában azt mondta, az eljárások oka, hogy olyan dokumentumok (szerződések, bizonylatok, megrendelőlapok) kerültek elő, amelyeket a fővárosnak ki kell vizsgálnia. Hangsúlyozta: nem abban a négy kórházban fordultak ezek elő, amelyek vezetésére pályázatot írtak ki.

(forrás: MTI, MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink