2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Mégsem lesz kötelező az oltás Németországban

Egyelőre mégsem lesz kötelező az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) okozta betegségtől (Covid-19) védő oltás Németországban, mert a szövetségi parlament (Bundestag) csütörtökön elutasította az erről szóló indítványokat. Nemzetközi hírek.

Az általános oltási kötelezettségről januárban kezdett német parlamenti vitában a kormányoldal – a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) – képviselői nem alakítottak ki egységes álláspontot, és az ellenzékkel sem sikerült megállapodásra jutniuk. Az oltási kötelezettség kormánypárti támogatóinak eredeti szándéka szerint a felnőtteket kellett volna az oltás beadatására kötelezni, de nem sikerült többséget szervezni a kezdeményezéshez sem a koalíciós pártok frakcióiban, sem az ellenzékkel együttműködve. Így végül csupán azt indítványozták, hogy a 60 éven felülieknek írják elő az oltást. Azonban ez az indítvány sem nyerte el a képviselők többségének támogatását. A csütörtöki, név szerinti szavazáson 378 nem szavazattal, 296 igen szavazat és 9 tartózkodás mellett vetették el a javaslatot. A szociáldemokraták és a Zöldek képviselőinek többsége ugyan támogatta az előterjesztést, de a liberálisok 92 képviselője közül 79 ellene voksolt.  

"Nem tartozik az állam feladatai közé, hogy felnőtt embereket arra kényszerítsen, hogy akaratuk ellenére védekezzenek" – húzta alá a szavazás előtti vitában Wolfgang Kubicki parlamenti alelnök, a kötelezettséget elutasító liberális képviselők vezetője.

Az ellenzék nem segítette ki a megosztott kormányoldalt, bár a legnagyobb ellenzéki erőnél, a CDU/CSU jobbközép pártszövetségnél a többség nem utasítja el az oltási kötelezettség gondolatát. Ezt fejezi ki a szövetség saját indítványa, amely szerint úgynevezett lépcsőzetes oltási mechanizmus révén a járványhelyzet alakulásának függvényében, eseti alapon kell dönteni arról, hogy mely korcsoportnak vagy foglalkozási csoportnak kell előírni a kötelező oltást. Ezt az indítványt 496 nem szavazattal, 172 igen szavazat és 9 tartózkodás mellett utasította el a Bundestag. Igennel csak a CDU/CSU frakciójában szavaztak, de ott sem mindenki, öten tartózkodtak, ketten az előterjesztés ellen voksoltak. Az összes többi frakció csaknem teljes egységben utasította el a CDU/CSU javaslatát, az oltási kötelezettség ügye így egyelőre elbukott a német törvényhozásban.

A szövetségi kormány kezdettől távol tartotta magát a vitától, arra hivatkozva, hogy a képviselőknek önállóan, a lelkiismeretük alapján, a frakciófegyelem elvének felfüggesztésével kell dönteniük az ügyről.

Az általános oltási kötelezettség bukása nem érinti azt a tavaly decemberben elfogadott törvényt, miszerint az egészségügyben és az ápolás-gondozás területén dolgozóknak március 15-ig meg kellett szerezniük a teljes oltást a Covid-19 ellen.

A szövetségi kormány adatai szerint csütörtökig a lakosság 76 százaléka – 63,2 millió ember – szerezte meg a teljes védőoltást a Covid-19 ellen. A teljes oltás utáni emlékeztető oltást a lakosság 58,9 százaléka – 49 millió ember – kapta meg. Az oltatlanok 19,5 millióan vannak, a lakosság 23,4 százalékát teszik ki. Közülük 4 millióan ötévesnél kisebb gyerek, akinek egyelőre nincs oltóanyag.

Európában egyelőre egyetlen országban, Ausztriában vezették be a Covid-19 elleni általános oltási kötelezettséget, de március elején ott is felfüggesztették, egyelőre három hónapra. A döntést azzal indokolták, hogy az uralkodó vírusváltozat, az omikron variáns többnyire enyhe lefolyású betegséget okoz, amelynek gyógyításához nincs szükség kórházi kezelésre, ezért nincs is veszélyben az egészségügyi rendszer teljesítőképessége, holott az oltási kötelezettség éppen a rendszer túlterhelődésének megelőzésére szolgálna.

*

Megszűnik a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások zöme Horvátországban: nem kell oltási igazolást felmutatni az intézményekben és a határátlépésnél, valamint néhány kivétellel védőmaszkot sem kell viselni zárt nyilvános helyeken, jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője.

"Gyakorlatilag péntek éjféltől az összes eddigi korlátozást hatályon kívül helyezzük", fogalmazott a tárcavezető, amit azzal indokolt, hogy a járványhelyzet kedvezőbb, mint a tavalyi év végén vagy ez év elején volt. "A koronavírus-járvány következményei már nincsenek jelentős hatással az egészségügyi rendszerre", mutatott rá.

Bozinovic hangsúlyozta: a maszk viselése kötelező marad a kórházakban és az egészségügyi-szociális intézményekben, például az idősotthonokban.

A határlépésre vonatkozó szabályok is változnak. Az európai uniós állampolgárok korlátozások nélkül léphetnek be Horvátországba, ez vonatkozik az Ukrajnából érkező menekültekre is. Más, nem uniós állampolgároknak rendelkezniük kell védettségi igazolással, de nem kell többé megindokolniuk jövetelük célját, magyarázta a belügyminiszter.

Vili Beros egészségügyi miniszter elmondta: Horvátországban a felnőtt lakosság 70 százaléka már kapott legalább egy védőoltást, csökkent a kórházban kezelt betegek száma és a járvány is visszavonulóban van. "Mindez hozzájárult ahhoz, hogy az enyhítések mellett döntöttünk". Mindazonáltal figyelmeztetett: a járvány nem ért véget, a vírus még mindig jelen van, különösen az időseknek és az immunhiányos betegeknek kell vigyázniuk, és beoltatniuk magukat a koronavírus ellen.

*

Franciaország túljutott a koronavírus-járvány újabb hullámának tetőzésén, jelentette ki csütörtökön Olivier Véran egészségügyi miniszter, miközben a napi esetszám átlaga még mindig 140 és 150 ezer között mozog. A tárcavezető azt is bejelentette, hogy kiszélesítik azok körét, akik igényelhetik a koronavírus elleni második emlékeztető oltást.

"A fertőzöttek számát illetően néhány nappal ezelőtt elértük a járvány megugrásának tetőzését. Korábban azt jeleztem, hogy április elejére várjuk a tetőzést. Így is történt. Azt jeleztem, hogy naponta átlagosan 140-150 ezer új fertőzött várható, így is történt. Ez utólagosan érvényesíti a stratégiánkat, amely lehetővé tette a nagyobb szabadságot a franciáknak", fogalmazott a miniszter az RTL kereskedelmi rádióban.

Március közepén a kormány eltörölte a korlátozásokat: a tömegközlekedési járműveket és az egészségügyi intézményeket kivéve mindenhol megszűnt a kötelező maszkviselés, és a kormány felfüggesztette az oltottsági igazolás bemutatásának kötelezettségét is. "A napi esetszám öt napja naponta körülbelül 5 százalékkal csökken. A folyamat hosszú távon folytatódni fog, legalábbis nincs az a félmilliós áradat, amelyet néhány hete tapasztaltunk", mondta Olivier Véran. Elmondta, hogy a fertőzöttek körülbelül 6 százaléka újrafertőzött, a többiek először kapták el a koronavírust.

Az egészségügyi tárca szerint szerdán 162 ezer új fertőzöttet regisztráltak, az elmúlt hét napban a napi átlag 135 ezer volt, a múlt heti napi 140 ezres átlag után. A kórházba felvettek napi száma még emelkedő tendenciát mutat, a kórházi tetőzés a következő napokban várható, de az egészségügyi ellátó rendszer nincs leterhelve, a súlyos betegek száma hetek óta stagnál. A kórházban ápolt 23 ezer fertőzött közül 1500-an vannak súlyos állapotban, ami az intenzív ágyak kevesebb mint harmadának felel meg. A járvány szövődményeiben 143 ezren vesztették életüket az elmúlt több mint két évben, közülük 116-an az elmúlt 24 órában.

A miniszter azt is bejelentette, hogy a koronavírus elleni oltás negyedik adagját mostantól kérhetik azok a hatvan év felettiek, akik több mint hat hónappal ezelőtt kapták meg a harmadik adagot, de a második emlékeztető oltás nem kötelező.

Mindeddig a negyedik oltást csak azon nyolcvan éven felettiek és az egészségügyileg veszélyeztettek igényelhették, akik több mint három hónappal ezelőtt kapták meg a harmadik adagot. "Az emlékeztető oltással a hatvan éven felüliek esetében 80 százalékkal csökken a kórházba, illetve az intenzív osztályra kerülés, valamint az elhalálozás kockázata. Még ha ez a kockázat jelenleg alacsonyabb is az előző variánsokhoz képest, és azon korábbi helyzethez képest, amikor nem volt a lakosság átoltva, maradt kockázat. Ez negyedére csökkenthet, ezért ajánljuk", mondta a tárcavezető.

Az intézkedés félmillió franciát érinthet Olivier Véran szerint, amivel tovább csökkenthető a járványnak a kórházakra gyakorolt hatása.

Az oltásra jogosultak csaknem 98 százaléka vette fel az első és második adagot, ez a teljes társadalom nyolcvan százalékának felel meg, s 65 százalék már a harmadik adagon is túl van.

*

A világon 496 318 248 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 170 596 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 494 869 118 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 6 165 880 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

 

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink